– Határozatot hirdetett a fegyelmi bizottság, egy évre eltiltották a magyar válogatottól és a hazai szövetség versenyeitől, de a büntetés végrehajtását felfüggesztették. Mit szól ehhez?
–Egyelőre semmit. Ami a legfontosabb, ez a döntés nem jogerős – mondta el a SportHirado.hu-nak Ujlaky Virginie.
– A szövetségi kapitánnyal és a tőrözőkkel szinte teljesen ellehetetlenült a viszonya. Marad Magyarországon?
– Nagyon megszerettem ezt az országot, legszívesebben a jövőben is itt vívnék. De számomra az a legfontosabb, hogy a londoni olimpián ne csak csapatban, hanem egyéniben is versenyezhessek. Ha nem sikerül rendezni az ügyet, akkor továbbállok. Sok helyen szívesen látnának.
– Elárulja, hogy kik a kérői?
– Sokan azt gondolnák, hogy csak két lehetőségem van, Magyarország és Franciaország. De ez nem így van. Hívnak az Egyesült Államokba, Ausztriába és Németországba is. Amerikában a lehető legjobb körülmények között edzhetnék és készülhetnék fel a versenyekre, ráadásul még az egyetemi tanulmányaimat is fizetnék. De hangsúlyozom, csak végszükség esetén váltanék. Pedig az anyukámnak sokba kerül az itteni élet, a lakás fenntartása. Rengeteg áldozatot hozott azért, hogy Magyarországon élhessek.
– Bernát Zoltán szövetségi kapitánynál az verte ki a biztosítékot, hogy földhöz vágta és megtaposta a nemzeti címeres melegítőt, majd hátba ütötte, miután szembesült a pástra lépők sorrendjével a csapatverseny során. Miért tett ilyet?
– Ebből egy szó sem igaz. Nem vágtam hátba a kapitányt, a válogatott melegítőt pedig nem dobtam le a földre, nem tennék ilyet, mert fontos a számomra. Nem tudom, ezt hogyan kell mondani magyarul, de én lettem a fő bűnös, a rossz, aki mindenért felelős. Még azért is, hogy csak egy érmet szereztek a vívók összesen Pekingben. Mindenki jó, csak én vagyok a rossz – ezt mondja mindenki.
– Bűnbaknak kiáltották ki?
– Igen. Bűnbaknak. Csakhogy nem Ujlaky Virginie, hanem Bernát Zoltán a probléma. Vagy sok pénze vagy sok barátja van a szövetségben, de akármit állít rólam, azt mindenki egyből elhiszi. Ő nagy, én kicsi vagyok. Három évvel ezelőtt, amikor ide jöttem, megkérdeztem tőle, mit kell elérnem ahhoz, hogy egyéniben versenyezhessek az olimpián. Azt mondta, hogy a világranglista-helyezések alapján a magyarok közül benne kell lennem a legjobb háromban, és akkor indulhatok. Benne voltam a háromban, mégsem kaptam lehetőséget egyéniben. Maradt a csapat, tartalékként. Sokat sírtam, de nem tehettem semmit.
– Felidézné a csapatverseny napját?
– Szörnyű volt. Én minden társamnak szurkoltam, nekem senki sem. Amikor rajtam volt a sor, a többiek egymással beszélgettek, nem is foglalkoztak azzal, hogy nyerek, vagy vesztek. Így nem volt könnyű vívni. Amikor rossz volt a tőröm, ki kellett cserélni, senki sem segített, három perccel később kaptam csak egy újat. Utána nekem kellett menni doppingkontrollra, mire visszaértem, már egyikük sem volt ott, csak a tőröm, a fejvédőm és a táskám. Szó nélkül otthagytak. Utána pedig nem voltak hajlandóak szóba állni velem. A kapitány ellenem hangolhatta a lányokat.
– Ha Bernát Zoltánt újra megválasztják kapitánynak, együtt dolgozna vele a folytatásban?
– Nem, mert becsapott. Ezt később is bármikor újra megtehetné velem. De nem ő az egyetlen jelölt, vannak mások is. Majd meglátjuk. Erre térjünk vissza később.