Taszítsuk le Ronaldót a trónjáról!!!

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 12. 22:15
Süvegeljük meg Cristiano Ronaldót, hiszen egyedülálló triplázást hajtott végre: egy évben nyerte meg a FIFA-szavazást, az Aranylabdát és az Aranycipőt, erre korábban senki sem volt képes! Vitathatatlan, a múlt esztendő első felében ellenállhatatlanul futballozott, de csak klubszinten, hiszen a Manchester United szurkolói mellett a portugál válogatott drukkereit már nem nyűgözte le. Utóbbi tényező idén hatványozottan jelentkezhet, és remélem, a magyar nemzeti tizenegy gondoskodik arról, hogy 2009 végén már ne a luzitán zseniről szóljanak a szavazások.


 

Pedig köztudott, Ronaldo imádja nemzetünk egyik jeles tagját, ha az erdélyi származású Bölöni László nem sértődik meg azon, hogy a magyarok kincsei közé soroljuk. Tudom, egy néhány évvel ezelőtti rosszízű döntésünk máig tartó sebet ejtett a lelkén, de talán megbocsát azoknak, akik akkor és most is igazi magyarnak tartják. De félre a politikával, hiszen Bölöni úr esetében még napjainkban is elsősorban a futball és a sikerszéria jut az eszünkbe.

A kiváló szakember óriási szerepet játszott abban, hogy a madeirai fiatalember 2009. január 12-én deklaráltan is a világ legjobb labdarúgója lett. Évekkel ezelőtt ugyanis Bölöni László edzette a Sporting Lisboát, amikor a klubhoz érkezett a vézna Cristiano, aki már akkor tündöklően kiváló labdarúgónak számított. Az erdélyi mester eleinte a csatársor közepére szánta a tinédzsert, de gyorsan rájött, a reménység inkább a szélen bontakozhat ki. Ronaldo helyet változtatott, innen pedig jöttek a portugáliai sikerek, majd 2003 őszétől Angliában gyarapította a diadalok és a hívek számát.

Emlékezhetünk arra, hogy 2005 nyarán a balsors éppen a szebb sorsra érdemes debrecenieket sodorta a „vörös ördögök” útjába a Bajnokok Ligája selejtezőjében, pedig egy kevésbé erős riválissal szemben akár még a főtáblára jutás is összejöhetett volna. Oda-vissza 3-0 a brit együttes javára, Ronaldo az Old Traffordon talált a magyarok kapujába.

Három és fél évvel ezelőtt a portugál szélső magabiztosan nevetgélt a budapesti „revans” után, de idén visszavághatunk neki, persze ezt ne várjuk el a fiúktól. Igen, a világbajnoki selejtezőre gondolok, ahol hatalmas bravúrt hajthatunk végre, ha megelőzzük Ronaldo együttesét.

Pedig a sorsolás után csak legyintettünk: áh, semmi esély az Európa braziljainak számító portugálok ellen. A félelmek jogosak voltak, hiszen Cristiano mellett klasszisok egész sora, Nani, Deco, Quaresma és Ricardo Carvalho erősíti Carlos Queiroz csapatát. De a gárda döcög, döcögött már az Európa-bajnokságon is. A sztárok jelenléte sem mentette meg a negyeddöntőben a kieséstől a luzitánokat, igaz utána sokszor mondták, Ronaldo már bokasérüléssel bajlódott.

Ősszel a vb-selejtezők is keserű meglepetést hoztak a portugáloknak, hazai pályán veszítettek a dánokkal szemben, nem nyertek Tiranában sem. Így jelenleg az Erwin Koeman által dirigált, reménykeltően szereplő magyarok megelőzik Ronaldóékat. Persze, még most is a Queiroz-együttes számít esélyesebbnek, de most még bizakodhatunk.

Nem őrültem meg, tudom, őszig nem erősödhetünk világsztárokkal, de ha továbbra is marad a csupaszív játék és jönnek az eredmények, akkor szeptember 9-én Budapesten és október 10-én idegenben is megkeseríthetjük a portugálok életét.

Arra pedig fogadni mernék, ha magunk mögé soroljuk őket, akkor Cristiano Ronaldo nem lesz ismét Aranylabdás és a világ legjobb futballistája. De remélhetőleg akkor sem feledkezik meg arról, hogy annak idején egy erdélyi szakember egyengette az útját. Arra pedig emlékezhetünk, hogy december elején Bölöni László jelen lehetett a France Football díjátadóján. Egykori játékosa hívta meg…

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu