Serena Williams, mint még soha

Szerző: Siklós Erik, New YorkLétrehozva: 2013. szeptember 7. 01:04
Napok óta hiánycikk a dráma a US Openen. A nyolc negyeddöntő-mérkőzésből (női és férfi) egy sem hozott felejthetetlen izgalmakat, látványos csatát. Ha Stanislas Wawrinka nem győzi le a címvédő Andy Murray-t és Richard Gasquet nem nyer ötszettes meccset David Ferrer ellen, nem nagyon volna mire emlékezni. Fanyalgásra azonban épp úgy nincs idő Grand Slamen, mint hozsannára. Pénteken már az elődöntő jött a nőknél és a remény, hogy végre történik valami. Hát, nem történt semmi. Victoria Azarenka simán elintézte az élete első GS-elődöntőjét játszó Flavia Pennettát (1 óra 34 perc alatt 6:4, 6:2) – pedig a fehérorosz sem volt meggyőző. Serena Williams könnyedén állította meg Li Nát (1 óra 27 perc kellett a 6:0, 6:3-hoz). Vasárnap tehát megismétlik a tavalyi döntőt a női egyesben, a különbség csak annyi, hogy ezúttal 1. és 2. kiemeltként találkozik a diadal kapujában Serena Williams és Victoria Azarenka – de most is az amerikai az esélyes.


Bár az összes Grand Slamen azonosak a versenyszámok, mindegyiknek más a programja. A US Open az idei műsorával nem csak azért lóg ki a sorból, mert hivatalosan is 15 napos és a harmadik hétfőn játsszák a döntőt a férfiaknál. Hirtelen arra sem tudnék példát mondani a másik három helyszínről, hogy a szervezők megengednek két egymást követő napot férfimeccs nélkül. Igaz, Wimbledonban (ahol 13 nap alatt lejátsszák az összes mérkőzést) három nőnap van a második héten (a kedd, a csütörtök és a szombat), de nem véletlen, hogy az ausztrálok igyekeznek minden napra férfi egyest is a programba iktatni. Csak női találkozókkal kevésbé eladható a nem olcsó jegy. Talán nem véletlen, hogy pénteken közel sem volt teltház az Arthur Ashe stadionban.

A vegyes páros döntő és egy női páros elődöntő között rendezték a két egyéni derbit a vasárnapi fináléért. A csinos Flavia Pennetta meseszerű meneteléssel jutott pályafutása során először elődöntőbe Grand Slamen (31 évesen, egykori top tízesként nem rossz), ráadásul játszmát sem vesztett. Victoria Azarenka ellen azonban 2:2 után egyszer sem tudott gémet nyerni adogatóként és ezen a szinten így nem lehet győzni. A szereposztás alapján látványosabbnak, izgalmasabbnak ígérkezett a második felvonás, mire Serena Williams 6:0-ra hozta az első szettet Li Na ellen. A kínai a folytatásban brékelőnybe került, de a 2:1-ből 2:5 lett. A meccsben maradásért szerválva még hárított hat mérkőzéslabdát, de a következő játékban az amerikai világelső lezárta a vitát.

Serena Williams egy óra pihenőt kapott, mielőtt visszatért az arénába, várt még rá egy páros. A cseh Hlavackova és Hradecka azonban elrontotta a Williams nővérek kedvét, mert visszavágva a tavalyi londoni döntőben elszenvedett vereségért (6:4, 6:4) megakadályozták Serenáékat, hogy harmadszor is a csúcsra érjenek együtt Flushing Meadows-ban (6:4, 6:2). Serena Williamsnek tehát maradt az egyéni, ahol először nyerhet címvédőként.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu