Negyeddöntős a Grönefeldet verő Szafina

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 1. 19:51
A hatodik helyen kiemelt Gyinara Szafina két szettben legyőzte a világranglista 141. helyén álló Anna-Lena Grönefeldet az amerikai nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében hétfőn Flushing Meadowsban. Az olimpiai fináléban nagy csatában vereséget szenvedő orosz, az első játszmában nagy csatát vívott az egykor szebb napokat látott némettel, ám a második felvonásban játékot sem vesztett és lépett a nyolc közé.


Az előző fordulóban csak nagy nehézségek árán a svájci Bacsinszky ellen diadalmaskodó Gyinara Szafinára látszólag könnyű ellenfél, a világranglistán az első százon kívül szereplő Anna-Lena Grönefeld várt a nyolcaddöntőben.

 

A német két évvel ezelőtt a húsz legjobb teniszező között tartották számon és abban az esztendőben a negyeddöntőben szerepelt a Roland Garroson. Azóta a bombaerős szerváiról híres játékos formán kívül teniszik, ám így is pozitív mérleggel rendelkezett Szafina ellen. Grönefeld egykori formáját idézte a US Open első hetében és akár meglepetést okozhatott volna hétfőn, ám végül sima kétszettes vereség lett belőle.

 

A nyitószettben az első öt játék során egyik félnek sem akadtak gondjai saját adogatásaival, majd Szafina először a mérkőzésen brékelőnybe került. Öröme nem tarthatott sokáig, a következő játékban máris felzárkózott ellenfele és ugyan szettlabdához jutott 5-4-es vezetésénél, kihasználatlanul maradt lehetősége.

 

Pár perccel később ismét megremegett Grönefeld keze, 15-30-as állásnál saját szervajátékában előbb egyik ütése nyomán a hálóról pattant pályán kívülre a labda, majd rosszul talált el egy Szafina-ütést és ezzel máris szetthátrányból várhatta a folytatást.

 

A nagy csatában elbukott játszma láthatóan megviselte a német játékost, aki innentől csak árnyéka volt önmagának, még játékot sem tudott nyerni a következő félórában. Szafina ugyan a második felvonás elején már hatodik kettőshibáját vétette, azonban Grönefeld sorozatos hibái révén számos ajándékponthoz jutott.

 

A német lélekben már a szett közepén feladta a mérkőzést és csak idő kérdése volt mikor ér véget vesszőfutása az Armstrong pályán. Végül 1:15 óra alatt Szafina biztosította helyét a legjobb nyolc között. A hatodik kiemelt ellenfele az elődöntőbe jutásért az Amelie Mauresmo - Flavia Pennetta találkozó győztese lesz.

 

US OPEN, NŐK, NYOLCADDÖNTŐ:
Szafina (orosz 6.) – Grönefeld (német) 7:5, 6:0

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu