Nadal ellen a csúcsforma sem elég

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 2. 19:36
Megállíthatatlan a négyszeres Roland Garros-bajnok Rafa Nadal Párizsban, a spanyol házi döntőt is szettveszteség nélkül hozta a szerdai negyeddöntőben. Pedig Almagro a legjobbját nyújtotta a salakkirály ellen, de ez is kevésnek bizonyult. A mallorcai következő ellenfele nem Djokovics, hanem az osztrák Melzer lesz.


Ennél szorosabb háromszettes meccset el sem lehet képzelni. Nicolas Almagro derekas küzdelemre késztette Rafa Nadalt, de így sem tudta elérni, hogy a tornán először szettet veszítsen a második kiemelt. Ami néhány hete Madridban sikerült, arra most nem volt képes a meccsre Verdasco-veréssel melegítő hispán. Annak ellenére sem, hogy álomrajtot vett.

Rögtön elvette ugyanis Nadal első adogatását és 3-0-ra elhúzott, mire Nadal szívós munkával semmissé tette az előnyt. A döntésre a rövidítésig kellett várni, ahol bebizonyosodott, miről ismerszik meg egy igazi klasszis. Egy ilyen kiélezett meccsen 7-2-vel hozta a rövidítést...

A második játszmában is folytatódott a türelemjáték, azzal a különbséggel, hogy nem volt brék (Almagro nem használta ki az egyetlen lehetőséget), és hogy nem 7-2-re, hanem 7-3-ra nyerte a tie break-et Nadal...

Reuters
  Fotó: Reuters

 

Aki végül 4:4-nél helyezte a kést Almagro torkára, lebrékelte ellenfelét és második meccslabdáját kihasználva, két óra harminchárom perc alatt jutott az elődöntőbe. Hétből hetedszer nyert ebben a párharcban a mallorcai, aki 2008-ban még 6:1, 6:1, 6:1-gyel semmisítette meg honfitársát.

Mérlege 36-1-re módosult a Roland Garroson, egyetlen vereségét attól a Söderlingtől szenvedte el a tavalyi nyolcaddöntőben, aki kedden Federert kiejtve lett elődöntős. Ha megnyeri a tornát a salakkirály, a világranglista-elsőség is az "ölébe hullik".

Nadal következő ellenfele nem a harmadik kiemelt Djokovics, hanem egy balkezes játékos, az egykori junior wimbledoni bajnok Melzer lesz, aki ötszettes krimiben múlta felül a szerbet szerdán. Nem vitás, hogy élete meccsét játszotta a sógorok örök ígérete. Először szerepelhet GS-elődöntőben, Thomas Muster után ő a második osztrák, aki idáig menetelt. Elődjének négyszer jött össze ez a bravúr, 1995-ben meg is nyerte a francia nyílt teniszbajnokságot.

ROLAND GARROS 2010 - GRAND SLAM-TORNA, SALAK
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ, ALSÓ ÁG
Nadal (spanyol, 2.)-Almagro (spanyol, 19.) 7:6 (7-2), 7:6 (7-3), 6:4
Melzer (osztrák, 22.)-Djokovics (szerb, 3.) 3:6, 2:6, 6:2, 7:6, 6:4

KORÁBBI EREDMÉNYEK - FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ, FELSŐ ÁG
Söderling (svéd, 5.)-Federer (svájci, 1.)  3:6, 6:3, 7:5, 6:4
Berdych (cseh, 15.)-Juzsnij (orosz, 11.) 6:3, 6:1, 6:2
Az elődöntőben:
Nadal (spanyol, 2.)-Melzer (osztrák, 22.)
Söderling (svéd, 5.)-Berdych (cseh, 15.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hiába állt fel a padlóról a világelső
Jelena Jankovics páholyból figyelte Serena Williams és Samantha Stosur drámáját. A szerb magabiztosan intézte el a Suzanne Lenglen katlanban a kazah Svedovát (7:5, 6:4), miközben az első kiemelt két ellenféllel viaskodott:...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu