Nadal csatlakozott Djokovicshoz

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 9. 14:47
Novak Djokovics után a jelenlegi világelső Rafael Nadal is kvalifikálta magát a szezonzáró londoni Barclays ATP World Tour Finalsra. Az immár hatszoros Roland Garros-bajnok spanyolnak éppen annyi pont kellett a biztos induláshoz, amit a Queens Clubban meg is szerzett azzal, hogy megnyerte első mérkőzését.


„Mindig nagy öröm Londonban játszani, fantasztikus város, és az O2 stadion a világ egyik legszebb arénája. A tavalyi verseny nagyszerűen sikerült, örültem a döntőbe jutásnak, annyi érzelemmel teli mérkőzés után. Boldog vagyok, hogy az idén is sikerült kvalifikálni magam, és novemberben visszatérhetek Londonba" – mondta a mallorcai.

Rafael Nadal összesen 99 hetet töltött eddig a világranglista élén, először 2008 augusztus 18-án ült a trónra, akkor 46 hétig bírta az élen, mostani uralkodása viszont már 53 hete tart, és még legalább három hétig biztosan ő a világelső.

Az idei Barclays ATP World Tour Finals (november 20-27.) az eddigi legizgalmasabb lehet, mert könnyen elképzelhető, hogy csak ott dől el majd el, ki zárja a 2011-es szezont a ranglista élén.

A 2011-ES ATP-VILÁGRANGLISTA (JÚNIUS 6-I ÁLLÁS):
1. Novak Djokovics szerb 7695 pont
2. Rafael Nadal spanyol 6390
3. Roger Federer svájci 3820
4. David Ferrer spanyol 2965
5. Andy Murray brit 2750
6. Robin Söderling svéd 1990
7. Nicolas Almagro spanyol 1610
8. Tomas Berdych cseh 1540
9. Juan Martín del Potro argentin 1465
10. Richard Gasquet francia 1270
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu