Kezdődhet a spanyol Fiesta

Szerző: shLétrehozva: 2009. december 5. 18:57
Nem tudtak szépíteni a vendégek az idei Davis-kupa döntőben, így már szombaton eldőlt, hogy a címvédő spanyolok negyedszer is a csúcsra érnek a tenisz legjelentősebb csapatversenyében. A párosban Feliciano Lopez és Fernando Verdasco (két friss erő) játszmát sem vesztett a pénteken, az egyesben is pályára lépett Tomas Berdych és Radek Stepanek ellen. A házigazdák kettőse, 2 óra 46 perc alatt 7:6, 7:5, 6:2-re nyert, tehát Spanyolország-Csehország 3:0!


Péntek este gyakorlatilag eldőlt a Davis-kupa idei sorsa. David Ferrer az első nap második felvonásában nem csak legyőzte Radek Stepaneket, de azzal, hogy 4 óra 18 percig tartott a csata elintézte: a 31 éves cseh ne érezze magát, a lábát igazán pihentnek.

A vendégek ugyan a csütörtöki sorsoláson nem Stepaneket és Berdychet jelölték a párosra, de már akkor tudta mindenki, hogy az idén a DK-ban háromból hármat nyert kettős lesz a szombati cseh-duó. „Amint látják, tudok menni, lélegezni, beszélni. Fizikálisan képes vagyok még egy meccset játszani, volt már ennél hosszabb mérkőzésem, legutóbb hat órás, tehát ne aggódjanak”- mondta még péntek éjszaka Radek Stepanek, amikor arról kérdezték számol-e a játékával szombaton. Elárulta, nem fogják elkapkodni a döntést, még doppingvizsgálatra is mennie kell, csak utána ül össze a csapat, de reggelig eldől, ki lép pályára.

Reuters
López figyeli Verdasco adogatását Fotó: Reuters



A barcelonai Palau Sant Jordiba ünnepelni jöttek a katalánok szombaton és nem nagyon forgott veszélyben a boldogságuk. A csehek csak az első játszmában ijesztgettek, a rövidítésben szett-labdához jutottak. A folytatásban esélyük sem maradt a sikerre: egyetlen fogadóelőnyük sem volt.

A vendégek a meccs után nagyon sportszerűen gratuláltak a győzteseknek, elismerve, hogy a házigazdák a játék minden elemében jobbak voltak és a spanyol tenisz annyira erős, hogy egy második csapatuk is eséllyel indulna a DK-ban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu