Ivanovics búcsúztatta a hazai kedvencet

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 23. 18:04
A világranglista negyedik helyére visszacsúszó Ana Ivanovics magabiztos játékkal verte a hazai pályán szereplő Sybille Bammert, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a linzi 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. Az elődöntőbe jutásért az Zürichben finálét játszó, olasz Flavia Pennetta vár rá, aki a szlovák Dominika Cibulkovát búcsúztatta.


TENISZ, LINZ, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS:
2. forduló (a nyolc közé jutásért)
Ivanovics (szerb, 1.) – Bammer (osztrák) 6:4, 6:2

 

Június elején úgy tűnt, elkövetkezhet a női tenisz világában az Ana Ivanovics-éra. A visszavonult Justine Henin által korábban évekig uralt Roland Garroson aratott fényes diadalt, és rövidesen a ranglista élére állt.

 

A várt egyeduralom azonban elmaradt, a nyár folyamán, sőt ősszel is felejthető eredményeket produkált, sorra esett ki a versenyek korai szakaszában. A gyengélkedés eredményeként augusztusban Jelena Jankovics vette át a világelsőséget, honfitársa pedig lassan csúszott hátra.

 

A hétfőn kezdődött linzi tornán ugyan első helyen emelték ki, a ranglistán viszont már csak a negyedik helyen tartózkodik. Az első fordulóban a saját közönsége előtt szereplő Sybille Bammer ellen lépett pályára, aki elnézve ellenfele június óta nyújtott szerény 8-7-es győzelmi mutatóját, bizakodva várhatta a találkozót.

 

A szerb csütörtökön sem legjobbját nyújtotta, a legjobb nyolc közé jutáshoz azonban ez is elegendő volt, köszönhetően annak, hogy Bammer második adogatásaiból összesen négy pontot volt képes elérni, Ivanovics végig terrorizálta az osztrákot.

 

Az első játszma még némileg szorosan alakult, ám a másodikban már nem volt sok ok az izgalomra. Az egykori világelső magabiztosan lépett a negyeddöntőbe, ahol a Szávay Ágnest búcsúztató, Zürichben döntős Flavia Pennetta vár rá. Az olasz már lényegesen nagyobb erőpróbának ígérkezik.

 

TENISZ, LINZ, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS:
2. forduló (a nyolc közé jutásért)
Zvonarjova (orosz, 2.)-Llagostera (spanyol) 6:2, 6:0
Bartoli (francia, 6.)-Kvitova (cseh) 7:6 (7-4), 1:6, 6:3
Pennetta (olasz, 7.)-Cibulkova (szlovák) 6:3, 6:1

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu