Egyértelmű: elérhető a csoportsiker

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 3. 14:16
A magyar női teniszválogatott bejuthat a legjobb négy közé a Fed Kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában, lévén mindhárom ellenfelénél esélyesebbnek tűnik. Machán Róbert szövetségi edző csapata a keddi sorsoláson Hollandiával, Nagy-Britanniával és Luxemburggal került azonos kvartettbe. Ha továbbjut a magyar együttes, akkor még nyernie kell egy mérkőzést ahhoz, hogy a szezon későbbi részében a Világcsoportba kerülésért csatázhasson. A szerdától szombatig tartó észtországi tornán Szávay Ágnes, Arn Gréta, Marosi Katalin és Susányi Zsófia szerepelhet a válogatottban.


A keddi soroslásnál a magyarokat kegyeibe fogadta a szerencse, pedig biztos volt, hogy kiemelt ellenféllel szemben is bizonyítania kell. Hollandia a 26. helyen áll a Fed Kupa-rangsorban, ezzel a negyedik legjobbnak számít, lévén Horvátország (19.), Ausztria (22.) és Svédország (25.) is megelőzi.

 

Csapatunk a 30., Luxemburg a 39., míg Nagy-Britannia a 42.

 

A hollandok tavaly még a Világcsoportban szerepeltek, de elveszítették az osztályozót az Euro-afrikai zóna budapesti tornájáról továbbjutó, Jelena Jankovicsot és Ana Ivanovicsot felvonultató szerbekkel szemben. A magyarok hazai pályán az ötödik helyet szerezték meg, vagyis jó eredményt értek el.

 

Nehéz elképzelni, hogy Észtországban a hollandok játsszák a főszerepet, lévén az előzetes nevezés szerint a világranglista 152. helyén álló Arantxa Rus lesz az éljátékosa. Igaz, a lajstrom szerint is ő számít a legjobb hollandnak.

 

A brit együttes már nehezebb feladat elé állíthatja Machán Róbert együttesét, hiszen a csapat tagja Anne Keothavong (54.), aki az Australian Open előtt legyőzte Szávay Ágnest. A luxemburgiaknál Mandy Minella (327.) áll a legjobb helyen a WTA-listán.

 

Magyarországot Szávay Ágnes (25.), Arn Gréta (157.), Marosi Katalin (183.) és Susányi Zsófia képviseli, papíron ez a csoport legerősebb együttese.

AHOGY A SZAKEMBER LÁTJA – JUHÁSZ GÁBOR
Juhász Gábor korábban évekig volt a női teniszválogatott kapitánya, és rövid ideig Arn Gréta mellett is dolgozott. A szakembert arról kérdeztük, mit vár Machán Róbert csapatától, mire lehetnek képesek a magyarok idén a Fed Kupában.
"Ami az összeállítást illeti, a körülményekhez képest egy jó, ütőképes csapatról beszélhetünk. Kapros Anikó és Czink Melinda nekem nagyon hiányzik, előbbivel nem tudott megegyezni a szövetség, utóbbi pedig köztudott, hogy nem is tervezte be 2009-es programjába a csapatbajnokságot.
Megmondom őszintén, számomra kiszámíthatatlan, hogy mire lesz képes Szávay Ágnes, ezen nagyon sok múlhat. Kondícionális problémái nincsenek, kár, hogy Melbourne-ben mégsem volt száz százalékos állapotban, hiszen megfázása akadályozta. A hozzáállása alapján bízhatunk benne, hogy inkább előbb, mint utóbb keveredik ki a kátyúból, elképzelhető, hogy éppen ezen a tornán érik olyan impulzusok, amelyek segíthetnek neki ebben. Tavaly például a Fed Kupa után indult meg a szekere.
Arn Gréta tavalyi éve nem sikerült jól, de sokat jelenthet neki ez a verseny, mentalitása, küzdő szelleme rengeteget hozhat a konyhára a válogatottnak. Marosi Katalintól hatékony szervajátékát emelném ki, talán még Arnnál is inkább formában, vagy legalábbis játékban van. Susányi Zsófia és Babos Tímea között az döntött, hogy a 16 éven aluliak fedettpályás Eb-je is a héten zajlik, ahol Babos kulcsszerepet kap."
Mit szólna egy holland, luxemburgi, bosnyák csoporthoz? - kérdeztük a szakembert még a sorsolás előtt. "Kívánni sem lehetne jobbat, ez egy álomcsoport lenne a lányoknak, az osztrákokat és a lengyeleket jó lenne elkerülni." Nos, a szerencsés kiemelés és sorsolás után most már a lányokon a sor...

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu