Djokovics, mint a mesében: harmadszor is

Szerző: Siklós Erik, MelbourneLétrehozva: 2013. január 27. 13:09
Az Australian Open volt az egyetlen Grand Slam, amit az Open érában senkinek nem sikerült háromszor egymásután megnyernie. Novak Djokovics rekordot döntött, mivel összességében negyedszer is magasba emelhette a Norman Brookes Challenge-kupát, amit ezúttal a Melbourne-ben szintén négyszer győztes Andre Agassitól vehetett át a Rod Laver arénában. Az idei Australian Open utolsó mérkőzése, a férfiegyes döntő 3óra 40 percig tartott és a címvédő 6:7, 7:6, 6:3, 6:2-re nyerte meg Andy Murray ellen, aki pályafutása során harmadszor bukott el az AO fináléjában. Novak Djokovics jutalma 2 millió 430 ezer dollár, Andy Murray 1 millió 215 ezerrel vigasztalódhat.


Novak Djokovics mindössze hét nappal született Andy Murray után. Tehát ő a fiatalabb, de egyelőre ő a sikeresebb. Ötszörös Grand Slam-bajnok, világelső, keménypályán összesen 26 trófeát nyert, a hivatalos pénzdíjakból több mint 45 millió dollárt keresett (Murray a második helyig jutott, egy Grand Slamen maradt veretlen, 21 keménypályás serlege van és hétfőn belép a 25 millió dollárosok klubjába). Eddig tizenhétszer találkoztak (csak tavaly hétszer) és a szerb 10-7-re vezet. A tavaly elvesztett US Open döntő óta kétszer vágott vissza a skótnak.

Andy Murray eddig hat játszmát teniszezett Australian Open döntőben (2010. és 2011.), de egyetlen szettet sem tudott eddig nyerni.
Andy Murray az utolsó hét ötjátszmás meccséből csak egyet veszített el: a tavalyi melbourne-i elődöntőben Djokovicstól kapott ki.
Andy Murray az idén még nem kapott ki, sikeresen megvédte címét Brisbane-ben és a tízedik győzelmét ünnepelhette Roger Federer ellen.
Andy Murray tizenhárom mérkőzést nyert sorozatban Grand Slamen, utoljára Roger Federer bizonyult jobbnak nála a tavalyi wimbledoni döntőben.
Andy Murray a tenisz történetének (Open éra) első férfijátékosa, aki az első Grand Slam diadala után a következőn döntőbe tudott jutni.

Sorolhatnám még az effajta érdekességeket, például, hogy az elmúlt öt évben négyszer az nyerte az Australian Opent, aki a második, pénteki elődöntőből jutott tovább, tehát egy nappal kevesebbet pihenhetett, de inkább koncentráljunk a jelenre. Az azért még izgalmas, hogy utoljára 30 éve tudott a 3. kiemelt Australian Open döntőt nyerni az első kiemelt ellen (Mats Wilander verte Ivan Lendlt akkor). Mindketten itt vannak, a svéd évek óta kommentátorként járja a világot, míg a cseh legenda a skótot edzi bő egy éve, nem is akárhogy. Nem véletlenül mondogatták a sajtóközpontban északi szomszédjaink, hogy ez a finálé egy cseh-szlovák párbaj lesz (Djokovics mestere, 2006 júniusa óta Marian Vajda).

Novak Djokovics: nincs elveszett labda

A címvédő kezdett szerválni és 2:2-ig az adogató dominált. Andre Agassi a VIP-lelátó második sorából figyelte a pályán történteket. A kellemes melbourne-i naplementében a szett közepén indult a buli. A hatodik gémben egy nyerő tenyeres a szerbtől és két hiba tenyeressel a skóttól elégnek bizonyult a dupla fogadóelőnyhöz (15:40). Djokovics összesen négy lehetőséget szalasztott el ebben a játékban, ráadásul többnyire úgy, hogy rontott (ami, mint tudjuk nem jellemző rá). A nyolcadik gémben kimaradt az ötödik fogadóelőnye is (Murray egyszer sem került hasonló helyzetbe), jöhetett a rövidítés. A játékról annyit, hogy általában kicsit óvatosnak, visszafogottnak tűntek mindketten.

DJOKOVICS LEGSZEBB MOZDULATA A MECCSEN

A maratonfutóra emlékeztettek, aki nem az első kilométereken akarja megnyerni a csatát. Időnként megvillantak, ilyenkor felváltva adatták elő a másikkal az ablaktörlő jelenetet (Agassi büszkén ülhetett, ennek ő volt a specialistája), de a támadóból egy pillanat alatt védő lehetett. A szett legszebb, leglátványosabb labdamenete, cirkuszi produkcióval a világelsőé lett:az alapvonalnál vetődve, estében ütötte vissza a labdát, felpattant, a sarokból bevágott egy nyerőnek tűnő egyenes fonákot, mire Murray is varázsolt egyet, de a belgrádi a hálónál befejezettnek nyilvánította a csodát. Djokovics feltűnően többet hibázott, mint Murray, de mégis neki volt több fogadóelőnye (5/0). A rövidítésben ez semmit nem jelentett: a címvédő kettőshibával kezdett és a trónkövetelő meg sem állt 6:1-ig: innen már nem volt visszaút, Murray örülhetett 68 perc játék után.

A második játszma csak annyiban tért el az elsőtől, hogy most a harmadik kiemelt került közel a brékhez, Djokovics 0:40-ről hozta az adogatójátékát. Több fogadóelőny az egész szettben nem volt, megint a rövidítés döntött. A címvédő pontosan tudta, mit jelentene, ha ezt is elbukná. A játék képe nem sokat változott: Murray kevesebbet hibázott, több nyerőt ütött és, ha bejött az első adogatása, akkor gyakorlatilag sebezhetetlen volt. Mindez azonban az eredményen nem látszott, ráadásul a rövidítésben ezúttal jobban koncentrált a világelső. 2 óra 13 perc telt el a kezdés óta és 6:7, 7:6-ra álltak.

A harmadik felvonásban Djokovics elérte az üzemi hőmérsékletet, egyre kevesebbet hibázott és mind több brutális alapvonalcsatát nyert meg. Szegény Murray a talpán nőtt hatalmas hólyagtól szenvedett, ápolni is kellett. Az első brék a párbaj 171. percében esett. Djokovics egy 36 ütésből álló labdamenetet tenyeres nyerővel fejezett be, majd még egy extra elég volt a 0:40-hez. Mintha meccslabdához értek volna, annyira remegős, konzervatív teniszt produkáltak (különösen a szerb) a következő két pontban (30:40). A világelső érezte, hogy ennél több kell és meg is csinálta. Az első brék, mintha mindent eldöntött volna: Djokovics egyre magabiztosabbá vált és a negyedik szettben kétszer elvéve a skót adogatójátékát már 4:1-re elhúzott. Murray próbálkozott, de ilyen helyzetből a szerb nem szokta visszaengedni áldozatát. Ezúttal sem tette.

A MECCS ÖSSZESÍTETT STATISZTIKÁI

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu