Bentmaradást érhet a meglepetésgyőzelem

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 4. 10:26
Lisszabonban szerdán megkezdődött a Fed Kupa 2010. évi sorozata. A legjobbak csak a hétvégén lépnek pályára a világ nyolc különböző pontján, de a magyar válogatott az Euro-afrikai zóna első csoportjában szerepel és így tizenöt másik csapat társaságában Szávay Ágnes és Czink Melinda távollétében a bentmaradásért küzd. A rendkívül erős mezőnyben a megfiatalított nemzeti együttes a világranglistán harmadik Caroline Wozniackival felálló dánokkal valamint a mieinknél szintén esélyesebbnek tűnő svédekkel és lettekkel került egy csoportba.



A nyitó napon a világranglistán nyolcvanadik Anastasia Sevastova vezérelte lettek ellen léptek pályára Kapros Anikóék. Az első mérkőzésen az újonc Jani Réka Luca (18 éves) kellemes meglepetést okozva három szettben legyőzte Diana Marcingevicát.

„Nagyszerűen debütált Réka, 2:6, 1:3-ról fordított és a harmadik szettet is 4:5-ről nyerte. Kiválóan mozgott úgy az alapvonalnál, mint a hálónál, akaratosan, jól teniszezett. Küzdeni tudásból jelesre vizsgázott. Többen fölkapták a fejüket az eredmény láttán” – lelkendezett Machán Róbert szövetségi kapitány.

A másik találkozón a két első számú játékos mérkőzésén Kapros Anikó csak az első szettben volt ellenfele Anastasia Sevastovának. A kapitány reménye szerint Kapros a második játszmában már kiengedett és a párosra tartalékolt, aminek meg is lett az eredménye, mert 3:5-ről felállva, Machán szerint nagyszerű játékkal győzött Kapros és Jani. Az egyértelműen meglepetéssikernek számító bemutatkozás valószínűleg biztos bentmaradást ér, bár a négyes csoportban még bármi megtörténhet, hiszen a dánok Wozniackival 2-1-re kikaptak a svédektől. Machán Róbert a SportHirado.hu munkatársától tudta meg a dánok vereségét, mert mint mondta, annyira örültek a saját diadaluknak, hogy a többiek eredményével nem is foglalkoztak, illetve egy olyan szállodában laknak, ahová nem jutnak el a hírek. A magyar válogatott csütörtökön délután Dánia ellen lép pályára, az első számú játékosunk, Marosi Katalin szereplése továbbra is bizonytalan, mert a vállsérülése lassabban javul a vártnál.

FED-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA, 1. CSOPORT
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország–Lettország     2-1
Jani Réka–Diana Marcingevica      2:6, 6:4, 7:5
Kapros Anikó–Anastasia Sevastova      3:6, 0:6
Jani, Kapros–Liga Dekmeijere, Sevastova      7:6, 6:1

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu