Női röplabda NB I: idegenben nyert a Nyíregyháza a Gödöllő ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 1. 12:39
Legutóbbi meglepő hazai veresége után összeszedte magát a Nyíregyháza, hiszen az eddig veretlen Gödöllő otthonba látogatott Ludvig Zsolt csapata a női röplabda NB I-ben. A szabolcsiak végül bravúrral megszerezték a győzelmet a Pest megyeiek ellen (3-2).


NŐI RÖPLABDA, KIEMELT CSOPORT
Gödöllő–Betonút-NRK 2:3 (-25, 18, -23, 21, -9)
Gödöllő, 300 néző, v.: Hóbor, Pőcze
Gödöllő: Vargáné, Fergusson, Széles P., Bajáriné, Csengeri, Gombai. Csere: Kötél D. (liberó), Hajdú
Edző: Hollósy László
Betonút NRK: Akimova 7, Merkószki 16, Katona 8, Szakmáry 11, Botos 13, Erdősné 15. Csere: Miklai 1, Kovács B.
Edző: Ludvig Zsolt

Négyből négy! Eddigi valamennyi találkozóját megnyerte a Gödöllő női röplabdacsapata, de az ötödiket már nem tudta behúzni a házigazda. A vendég nyírségiek ugyanis az első és harmadik szett hajrájában jobban koncentráltak, majd a döntő játszmát magabiztosan uralva legyőzték ellenfelüket.

A Ludvig-gárda egységesnek bizonyult és ennek köszönheti sikerét, míg a hazaiaknál egyedül a kubai Fergusson remekelt, aki 31 pontot szerzett.

 

EDZŐSZEMMEL
Ludvig Zsolt: – Jelenlegi helyzetünkben borzasztóan fontos győzelmet arattunk. Nagyon büszke vagyok a csapat tartására. Bízom benne, hogy hasonló eredményekkel tudjuk folytatni a bajnokságot!

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu