Megvan a Godova-csapat első Eb-sikere

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 6. 18:08
A Godova Gábor szövetségi kapitány által irányított magyar női vízilabda-válogatott öt góllal, 10-5-re verte Franciaországot a Málagában zajló Európa-bajnokságon. A mieink a B csoport első fordulójában az olaszok elleni 4-4-gyel nyitottak, míg az általunk most legyőzött franciák a görögöktől szenvedtek kiütéses, 15-2-es vereséget. A csoport záró fordulójában a magyar csapat Görögországgal játszik.


Amilyen jól kezdődött a magyar csapat számára a mérkőzés – 3-1 ide az első negyedben – éppen olyan jól folytatódott a második felvonásban. Miután utóbbit is 3-1-re nyerte a magyar együttes, a nagyszünetre már négy gól volt az eleve esélyesebb gárda előnye. Márpedig ahhoz csodára lett volna szükség, nem is a kisebb fajtából, hogy egy francia együttes innen meglepetést okozzon egy magyar válogatott ellen.

 

A csoda természetesen ezúttal is elmaradt, igaz a 3-2-re megnyert harmadik negyeddel a franciák tartásukról adtak tanúbizonyságot. Ezzel azonban el is lőtték az összes puskaporukat, hiszen a záró részben nem találtak a magyar kapuba, míg legjobbjaink kétszer voltak eredményesek.

 

Az öt francia gólból Vanessa Hernandez egymaga hármat lőtt, míg nálunk a szintén három gólig jutó Pelle Anikó volt a legeredményesebb, a két gólt szerző csapatkapitány, Stieber Mercedes és Györe Anett előtt.

 

Figyelmeztető jel azonban számunkra a görög meccs előtt, hogy hétfői ellenfelünk 13 góllal verte ezt a francia csapatot és csak két gólt kapott tőlük.

 

„Nehéz bármi jót mondanom erről a találkozóról, nagyon sokat hibáztunk – érékelt a győztes csapat szakvezetője, Godova Gábor. – Az olaszok ellen két jó negyedünk is volt, a franciák ellen viszont csak két jó percünk. Nem tudom miért. Talán nem tudtunk megfelelően ráhangolódni a mérkőzésre.”

 

„Lehetőségünk volt egy még jobb eredmény elérésére, de elszalasztottuk az alkalmat – mondta Christophe Bachelier, a franciák szakvezetője. – A játékosaim sokkal jobban összpontosítottak, mint az előző nap és ezúttal a megbeszélt utasításokat is betartották. A rutinos játékosok jól osztogattak és a lövésekkel is szerencsésebbek voltunk, mint a görögök ellen.”

 

MÁLAGA 2008, EURÓPA-BAJNOKSÁG, NŐK, CSOPORTKÖR, B CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG – FRANCIAORSZÁG 10-5 (3-1, 3-1, 2-3, 2-0)
Málaga, vezette: U. Wenghenroth-Martinelli (Svájc), G. Reemnet Gideon (Hollandia)
MAGYARORSZÁG: Horváth P. – Szremkó, Bujka B. 1, Kisteleki, Stieber 2, Takács O., Drávucz 1, Zantleitner, Györe 2, Pelle 3, Primász, Valkai Á. 1, Sós (k). Szövetségi kapitány: Godova Gábor
FRANCIAORSZÁG: Cherrier – Popieul, Ritz, Hernandez 3, Guillet, Beauchiere, Pirat, Medjani, Lefert 2, Grand, Clerc, Acosta, Piquard (k). Szövetségi kapitány: Christophe Bachelier

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu