Kiss Gergely: Ez póló volt a javából

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 23:10
Végig nagyon akarta a győzelmet a magyar vízilabda-válogatott, állítja a csapat szövetségi kapitánya. Kemény Dénes örül annak, hogy játékosai így reagáltak a hétfői, Montenegró ellen elszenvedett vereségre. A két gólt szerző Kiss Gergely szerint mindkét együttes remekül játszott.


A magyar vízilabda-válogatott a házigazda legyőzésével kiharcolta a második helyet a csoportban. A spanyolok elleni 8-7-re megnyert találkozó kísértetiesen hasonlított a hétfői meccsre, ahol Kemény Dénes tanítványai egygólos vereséget szenvedtek. A mieink meccse akkor szintén a hajrában dőlt el, csak akkor egyetlen góllal kikapott együttesünk.

 

A magyar csapat szövetségi kapitánya az összecsapás után hangsúlyozta, elégedett volt a gárda hozzáállásával, és örül, hogy az egy nappal korábbi vereségre így reagáltak „fiai”

 

„Ennek a mérkőzésnek úgy kellett befejeződnie, hogy az én játékosaim hagyják el a medencét győztesen, ugyanis nagyon akartuk a sikert – mondta a mérkőzés után a magyar csapat sikeredzője. – Mi egész végig tudtuk: így fog történni. Örülök neki, hogy a tegnapi mérkőzés után váltani tudott a csapat.”

 

„Úgy gondolom mindkét együttes nagyszerűen játszott – nyilatkozta Kiss Gergely a találkozó után. – Ez vízilabda volt a javából! Néhányan kiemelkedtek ma a csapatunkból, ráadásul az emberhátrányos védekezésünk is jól működött. Megérdemeltük a győzelmet.”

 

A spanyolok szövetségi kapitánya, Rafael Aguilar is büszke játékosaira, és továbbra is bízik bennük.

 

„Mi az olimpiára készülünk, a csapatom nincsen még csúcsformában. Ennek ellenére játékosaim a mai napon bebizonyították: valóban jó csapatot alkotnak – nyilatkozta a spanyolok mestere. – Egész meccsen tartottuk a lépést a magyarokkal, de azt el kell ismernünk, ők irányították a játékot.”

 

„A srácok a tornán meccsről-meccsre egyre jobban játszottak, és ez az, ami nagy önbizalmat ad a pekingi olimpiához közeledve” – zárta mondandóját a tréner.

 

VÍZILABDA-EB, FÉRFIAK, A CSOPORT:
MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG 8-7 (2-1, 2-3, 2-1, 2-2)
Malaga, vezette: Mark Koganov (azeri), Filipo Rotunno (olasz)
Magyarország: Szécsi – Benedek, Biros 2, Hosnyánszky 1, Kis G., Kiss G. 2, Kásás, Madaras, Molnár T., Nagy V., Varga Dá. 3, Varga Dé., Varga T., Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Spanyolország: Aguilar – Martin, F. Perrone 1, Molina 1, Gallego, Perez, Minguel 1, M. Garcia, Mora, Xavier, X. Garcia 4, Piralkov, Andreo. Szövetségi kapitány: Rafael Aguilar

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu