Órák alatt lett milliomos a honi pókeres

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 28. 06:41
Előkelő eredményt ért el a Naropa becenévre hallgató magyar játékos, Cserháti Zsolt a világ egyik legjelentősebb online tornáján, a PokerStars által rendezett heti rendszerességű február 22-ei Sunday Warm-Up viadalon, ahol az ötödik helyen zárt, ezzel 8 millió forintnak megfelelő dollárral gazdagodott.


A néhány héttel ezelőtt Fyrtuk néven tevékenykedő székesfehérvári játékos alakított nagyot a nészerű kártyajáték egyik premier kategóriás versenyén, most itt az újabb bravúr.

 

A Sunday Warm-Up a legjobbakat vonzza, ráadásul tömegével. Ezúttal 4,452-en fizették be a nagyjából 50 ezer forintos nevezési díjat, amely busás nyereményekkel kecsegtetett a döntősök számára.

 

A tíz finalista között találhattuk a Naropa becenévre hallgató magyar játékost, Cserháti Zsoltot, aki az élmezőnyben kezdett, majd egy nagy parti (1. kép) megnyerésével tovább erősödött.

 

A folytatásban azonban egyre inkább apadt vagyona (2. kép), kevés jelentős ütközetbe bonyolodott bele, végül egy kétoldalú leosztásban elpártolt tőle a szerencse (3. kép), ezzel meg kellett elégednie az ötödik hellyel és az ezzel járó kicsit több mint 8 millió forinttal. 

 

 

 

 

POKERSTARS SUNDAY WARM-UP, VÉGEREDMÉNY:
1. lrdvoldemort Svédország 113,971 dollár
2. UnXplainable Egyesült Államok 79,690 dollár
3. Roothlus Egyesült Államok 53,067 dollár
4. Christos911 Németország 44,520 dollár
5. Naropa Magyarország 35,616 dollár
6. omasa81 Finnország 26,712 dollár
7. Noctus Kanada 17,808 dollár
8. CaAngels2002 Egyesült Államok 10,684 dollár
9. strahhh25 Ausztria 6,945 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu