John Phan „legendás" csütörtök estéje

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 29. 12:51
A döntő asztal egyetlen igazi ismert profi játékosa, John Phan, élete első WPT karkötőjét nyerte a Póker Világsorozat harmadik állomásán csütörtökön Los Angelesben. A Legends of Poker Főversenyén, a 10,000 dolláros NL Hold'em tornán a második helyről vágott neki az utolsó napnak, ahol a heads upig menetelt. Az Amit Makhija elleni kitűnő párbaj során egy river lapra érkező király mentette meg a kieséstől, majd rövidesen győzött és több mint 1,091 millió dollárral gazdagodott.


Az első forduló előtt 373 játékos reménykedett abban, számos kemény parti, jól időzített blöff, megadás és hívás után, úgy kelhet fel az ágyából csütörtök reggel, hogy tudja a WPT döntő asztalán szerepel.

 

A lehetőség azonban csak hat embernek adatott meg, közülük is a szakértők két embert tartottak esélyesnek a végső sikerre. Az élen álló Amit Makhiját és a második pozícióból a döntő asztalt váró John Phan-t, nem is kellett csalatkozniuk.

 

A 19. leosztás hozta meg az első igazi drámai csatát. Ekkor fény derült arra, biztosan nem Kyle Wilsonnak hívják az idei győztest. John Phan emelt a flop előtt, amelyre egyből kapott egy visszahívást Zachary Clark részéről, majd erre egy all int, Wilsontól.

 

Phan látva az ellenfelek akcióját, csendben eldobta lapjait, Clark hosszú gondolkodás után megadott, kétségei igazolódtak, AJ-ja egy király párral mérkőzött. A flop Wilson reményeit hamar szertefoszlatta, érkezett egy ász, számára használható lap azonban nem, így búcsúzott.

 

A 35. partiban Amit Makhija jelentősen növelte előnyét, amikor egy treff flössel verte Trong Nguyent blöffjét, aki ezzel a negyedik helyen végzett, több mint 211 ezer dollárral térhetett haza.

 

Alig húsz perccel később John Phan elé vándoroltak értékes zsetonok, a keddi napot az élről kezdő Paul Smith számára érkezett el a végzet pillanata, egy nem mindennapi leosztást követően.

 

Phan nyolcas párral megadta Smith A7-re mondott all injét, amelyet az utóbbi játékos szempontjából egy tökéletes flop követett: 9,7,7. A kétszeres WSOP-győztes könnyen a kiesés szélére sodródhatott volna, ám jött egy hatos és egy tizes, így csodák csodájára Phan egy sorral legyőzte Smith drilljét. Már csak hárman maradtak.

 

Eközben Makhija utcahosszal vezetett, ám a Vietnamból származó játékos több mint három órás kemény munkával utolérte, ekkor búcsúzott Zachary Clark, egy A6-tal szemben maradt alul, kezdődhetett a heads up.

 

A párbaj előtt Makhija 6,4 millió, Phan 4,6 millió zsetonnal rendelkezett, és egyre inkább az idén két világbajnoki karkötőt nyerő játékos került szorult helyzetbe, egészen a 105. leosztásig.

 

Makhija egy kettes párral szinte a győzelmet ünnepelhette, amikor a river lapon egy király érkezett, ezzel a vietnami születésű játékos AK-ja párrá alakult és ellenfelét a kiesés szélére sodorta.

 

A küzdelem innentől még órákon át tartott, ám a 157. partiban egy kézbe kapott hármas párral John Phan megnyerte a WPT Legends of Poker Főversenyét 2008-ban.

 

Ezzel a 24 éves játékos tovább folytatja szenzációs szezonját, hiszen azok után, hogy egyedülálló módon két karkötőt nyert a WSOP-n, egymás után második WPT döntő asztalára jutott be és ezúttal győztesként távozott.

 

Következik a WPT negyedik állomása, a Borgata Poker Open, szeptember 14-18. között.

 

 

JOHN PHAN: MÉG A HANGOM IS ELMENT!
Nagyon boldog vagyok, még a hangomat is elvesztettem, a legnagyobb álmom vált valóra. Rendkívül boldog vagyok, nem is tudom mit szóljak. Negyedszer jutottam a WPT döntő asztalára, jól ment a játék, végig koncentrált voltam és sosem adtam fel, akkor sem, amikor nem zsetonjaim már fogyóban voltak. Amit Makhija kemény ellenfél volt némi szerencsével azonban győztem. A nyereményem jelentős részét pedig jótékonysági célokra ajánlom fel.

 

 

WPT LEGENDS OF POKER, FŐVERSENY, 10,000 DOLLÁROS NL HOLD'EM VÉGEREDMÉNY:
1. John Phan 1,091,428 dollár
2. Amit Makhija 563,320 dollár
3. Zachary Clark 281,645 dollár
4. Paul Smith 246,450 dollár
5. Trong Nguyen 211,245 dollár
6. Kyle Wilson 176,035 dollár
7. Matt Keikoan 140,830 dollár
8. Layne Flack 105,620 dollár
9. Raymond Voskanian 70,415 dollár
10. Denny Lee 42,250 dollár
11. Sirous Baghchehsaraie 42,250 dollár
12. Jinyun Lin 42,250 dollár
13. Lee Markholt Jr. 35,205 dollár
14. Gary Najaryan 35,205 dollár
15. Siono Takasi 35,205 dollár
16. Samuel Ngai 28,165 dollár
17. Philip Stark 28,165 dollár
18. Rodeen Talebi 28,165 dollár
19. Kirk Conrad 21,125 dollár
20. Marco Johnson 21,125 dollár
21. Jim Hof 21,125 dollár
22. Tan Lö 21,125 dollár
23. Maria Ho 21,125 dollár
24. Allen Cunningham 21,125 dollár
25. Ron Jenkins 21,125 dollár
26. Adam Weinraub 21,125 dollár
27. Benjamin Fineman 21,125 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu