Pars Krisztián: Ne szórakozzanak már!

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 20. 13:56
Tovább késik a NOB döntése a fehérorosz kalapácsvetők ügyében, így még mindig nincs hivatalos végeredmény kalapácsvetésben a kínai olimpiáról. A november közepére igért állásfoglalást egészen december elejére halasztották. Pars Krisztián, a pekingi ötkarikás játékok negyedik helyezettje a SportHirado.hu-tól tudta meg a legújabb fejleményeket és felháborodottan fogadta a döntést.


 

Kamuti Jenő, a MOB főtitkára, egyben a Nemzetközi Fair Play bizottság elnöke az ifjúsági olimpia előkészitő bizottságának tagjaként részt vett a lausannei tárgyalásokon. Ennek során tájékozódott a fehérorosz kalapácsvetők ismeretes doppingügyéről.

 

A NOB november közepére igérte a döntés nyilvánosságra hozatalát, amelyet azonban elhalasztottak. A szervezet végrehajtó bizottságának december elején tartandó ülésén hozzák nyilvánosságra a döntést, amely Pars Krisztián helyezését is befolyásolhatja.

 

Az újabb módosítás oka nem ismert. Annyi viszont biztos, nem ez az első alkalom, hogy elhalasztották a döntéshozatalt, hiszen korábban szeptemberre, majd október közepére igértek eredményt, majd a most ehalasztott novemberi időpontot tűzte ki a NOB.

 

Az eset különös fontossággal bír Pars Krisztián számára, aki a kalapácsvetésben szerzett negyedik helye helyett akár az ezüstérmet is megszerezheti. Még szeptember ötödikén látott napvilágot a hír: pozitív lett a két olimpiai érmes fehérorosz kalapácsvető, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon doppingtesztje.

 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke, Lamine Diack akkor elmondta a második és harmadik helyen záró versenyzőkről: „Teszteltük a versenyzőket és pozitív lett a mintájuk."

 

„Hát ezt nem hiszem el! Nem értem én ezt az egészet! - mérgelődött megkeresésünkkor a nehézatléta. - Szóhoz sem jutok, úgy érzem, csak szórakoznak velünk. Hogy mire megy ki a játék, csupán azok tudják, akik csinálják. Most hallok erről az egészről először és bevallom, felzaklatott a hír. Valami van a háttérben, itt Szombathelyen már nagyon fáradtak és türelmetlenek vagyunk. Erre tessék. Sem értesítést nem kapunk, senki sem szól. Kiderült, a két fehérorosz bűnös, most akkor még mire várnak? Halasztgatnak. Mindenkivel egyenlő feltételekkel kellene betartatni a szabályokat. Négy éve egyből elvették a magyarok aranyait, most meg ez van. Tehetetlenek vagyunk és kiszolgáltatottak..."

 

PEKING 2008: KALAPÁCSVETÉS, DÖNTŐ PARS KRISZTIÁNNAL

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu