„Messze van még a csúcsforma!”

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 12. 21:13
Alaposan kiúszta magát a héten Cseh László, rengeteg versenyszámban állt rajthoz a Széchy Tamás emlékére rendezett 110. Allianz Országos Bajnokságon. A Kőbánya SC kiválósága végül hét aranyéremmel zárt, melyekhez kivétel nélkül egy-egy új országos csúcs fűződik. Állítja, a csúcsforma még messze van, előbb alszik egy nagyot, majd a felkészülés a kéthetes balatonfűzfői edzőtáborral folytatódik. Rengeteg munka vár még rá, hogy megvalósítsa a céljait.


Fotó: Kovács Anikó

Cseh László neve már-már elmaradhatatlan részvevője volt az eredményhirdetéseknek, szerdától szombatig nem kevesebb, mint hét alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ötven háton, kétszáz gyorson, száz és kétszáz pillangón is felülírta a korábbi hazai rekordot.

 

A kőbányai klub váltójával pedig a négyszer százas és a négyszer kétszázas gyorsváltóval, valamint a négyszer százas vegyes váltóval is csúcsot döntve diadalmaskodott. Fő számaiban, kétszáz és négyszáz vegyesen azonban nem indult, előbbiben egyáltalán nem, utóbbiban pedig kizárólag az előfutamban.

 

„Nem lehet mindig csak vegyest úszni, kell a változatosság – indokolt a 22 esztendős extraklasszis. – Taktikai okokból pihentettem a fő számokat, így akartam megtörni a felkészülés egyhangúságát. Alaposan elfáradtam, most alszom egy nagyot, aztán hétfőn kezdődhet a balatonfűzfői edzőtábor. Két héten át kőkemény munka vár ránk.”

 

Kiss László szövetségi kapitány, aki három érem és 23-24 pont megszerzésében reménykedik a pekingi játékokon, kétszáz és négyszáz vegyesen is dobogóesélyesnek tartja Cseh Lászlót. A szakvezető szerint pokolian nehéz, de nem lehetetlen küldetés az aranyérem. A pódium tetejére pedig kétségtelenül Michael Phelps testén át vezet az út.

 

„Elsősorban saját magammal és a stopperórával versenyzem, aztán az ellenfelek közül igyekszem minél többet megelőzni, de most még nem tudhatom, ez mire lesz elég – vetítette előre az athéni bronzérmes kiválóság. – Phelps világcsúcsot döntött? És akkor mi van? Én meg néhány hete megjavítottam az Európa-rekordot! Nincs itt gond!”

 

„Fizikálisan és technikailag is van még hová fejlődni, most következnek csak a felkészülés legfontosabb hetei. Önmagamat kell túlszárnyalnom a pekingi olimpián. Már megfogalmaztam magamban a konkrét célokat, de azt senkinek sem árulom el, hogy milyen időeredményeket szeretnék elérni. Ez maradjon az én titkom.”

 

KOVÁCS EMESE ÉS TAKÁCS KRISZTIÁN ELISMERÉSE
A szenzációs pályafutását szombati örömúszásával befejező Kovács Ágnesről és a rekordhalmozó Cseh Lászlóról szólt minden az országos bajnokságon, de azért Kovács Emesének és Takács Krisztiánnak is járt az elismerés a szombati zárónapon. A Jövő SC-ben tempózó 17 esztendős szépség kapta a Kovács Ágnes által alapított vándordíjat, amely a 200 méteres mellúszás mindenkori országos bajnokát illeti. 2:33.46 perces időeredményével elsőként csapott a célba. A Dunaferr 22 éves tálentuma pedig az Európai Úszó-szövetség (LEN) legtöbb pontot gyűjtő úszójának járó elismerést könyvelhette el. 50 gyorson 21.97 másodperc alatt teljesítette a távot, ez a szédületes produkció pedig 988 pontot ért.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu