Góltalan német-brazil az olimpia rajtján

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 6. 12:24
A női labdarúgótornával magyar idő szerint szerda kora délután megkezdődtek a 2008-as pekingi olimpiai játékok küzdelmei. A világ- és Európa-bajnok német csapat és az ugyancsak aranyesélyes brazil együttes nem bírt egymással. Új-Zéland és Japán is döntetlenezett négygólos mérkőzésen, Kanada viszont begyűjtötte a három pontot az argentínokat késztetve verségre.


A női focitorna rögtön egy szuperrangadóval kezdődött, a 2007-es világbajnoki döntő visszavágójára került sor az olimpia (egyik) nyitómérkőzésén Kínában.

 

A németek soraiban a háromszor is a világ legjobb játékosának megválasztott csapatkapitány Birgit Prinznek, a braziloknál a kétszer is FIFA Év Játékosa címmel kitüntetett Martának illetve az athéni játékok gólkirályának, Cristianénak jutott kulcsszerep a meccsen.

 

Tízezer néző előtt Senjangban kezdődött a B csoport első találkozója, némi tapogatózó játék után Marta kreativitása vitt színt a meccsbe.

 

A brazil klasszis előbb Cristiane fejére varázsolta a labdát, de csatártársa kihagyta a kihagyhatatlant. Hét perccel később Marta fejelt kapura, csak kevéssel tévesztett célt.

 

A németek Smisek kapufájával, majd a félidő végén Prinz remek csavarásával hozták lázba közönségüket.

 

Prinz és Marta showja a második félidőben tovább folytatódott, a kapu előtt azonban rendre hiányzott a preicizitás mindkét csapatnál, Smisek és Formiga is elrontotta ziccerét, így gólnélküli döntetlen lett a vége.

 

Új-Zéland és Japán sem bírt egymással négygólos mérkőzésen, Kanada viszont begyűjtötte a három pontot az argentínokat késztetve verségre.

 

NŐI LABDARÚGÓTORNA, PEKINGI OLIMPIAI JÁTÉKOK

A-CSOPORT

ARGENTÍNA-KANADA 1-2 (0-1)

Tiencsin Olimpiai Stadion, vezette: Beck (német).

ARGENTÍNA: Correa - Gonzalez, Mandrile, Gerez, Chavez - Potassa (Manicler 56.), Coronel, Vallejos, Quinones, Pereyra (Mendieta 79.), Blanco. Szövetségi kapitány: Jose Carlos Borrello.

KANADA: Zurrer - Rustad, McLeod, Schmidt, Wilkinson, Matheson (Timko 80.), Chapman, Franko, Sinclair, Tancredi (Robinson 42., Filigno 84.), Lang. Szövetségi kapitány: Karina LeBlanc.

Gólszerzők: Manicler 85., ill. Chapman 27., Lang 72.

Sárga lap: Quinones 71.

B-CSOPORT

NÉMETORSZÁG-BRAZÍLIA 0-0

Senjang Olimpiai Stadion, 10000 néző. Vezette: Seitz (amerikai).

NÉMETORSZÁG: Angerer - Stegemann, Krahn, Bresonik, Behringer (Mbabi 73.), Smisek (Bajramaj 73.), Prinz, Lingor, Laudehr, Hinst, Garefrekes. Szövetségi kapitány: Silvia Neid.

BRAZÍLIA: Andreia - Simone, Andreia Rose, Tania, Renata Costa, Maycon, daniela, Formiga, Marta, Cristiane, Rosana. Szövetségi kapitány: Jorge Barcellos.

Sárga lap: Tania 31.

C-CSOPORT

JAPÁN-ÚJ ZÉLAND 2-2 (0-1)

Csinhvangtao, vezette: Mitchell (dél-afrikai).

JAPÁN: Fukumoto - Kinga, Ivasimizu, Janaigita, Ando (Marujama 82.), Mijama, Szava, Ono (Arakava 79.), Jano, Szakagucsi, Nagaszato. Szövetségi kapitány: Norio Szazsaki.

ÚJ ZÉLAND: Bindon, Percival, Hoyle (McColl 79.), Erceg, Smith, Riley, Moorwood, Hearn (Tegg 87.), Yallop, Kete (Leota 70.), Ooostdam. Szövetségi kapitány: John Herdman.

Gólszerzők: Mijama 72. - 11-esből, Szava 86., ill. Yallop 37., Hearn 56. - 11-esből)

Sárga lap: Moorwoord 30., ill. Szakagucsi 54., Ivasimizu 56.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu