Ez nem a mi napunk volt Kijevben

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 9. 19:32
Érem nélkül zárta a magyar vívóválogatott a kijevi Európa-bajnokság ötödik napját. A Nagy Tímea, Antal Edina, Tóth Hajnalka, Izsó Katalin összetételű női párbajtőrcsapat a negyedik, a Széki Bence, Berjozkin Anton, Mazza Lorenzo, Bíró Péter alkotta férfi tőrcsapat pedig a hetedik helyen végzett.


Nem növelte kijevi medáliáinak számát a magyar vívóválogatott a kontinenstorna ötödik napján, továbbra is két arany-, egy ezüst-, és egy bronzérem a mérleg. A várakozáson aluli nyitónap után vasárnap Hormay Adrien, hétfőn pedig Imre Géza lett Európa-bajnok párbajtőr egyéniben.

 

A női kard egyéni eredményhirdetésekor Benkó Réka nyakába került bronzérem, kedden pedig a Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella, Ujlaky Virgine összetételű női tőrcsapat asszózott egészen az ezüstig.

 

Szerdán női párbajtőrcsapatunk éppen csak lemaradt a dobogóról, az elődöntőben a románokkal, a bronzmérkőzésen pedig az olaszokkal szemben maradt alul, így negyedikként zárt.

 

Férfi tőrözőink még a negyeddöntőn sem jutottak túl, a helyosztók során a spanyolok elleni vereség után az izraelieket viszont legyőzték, de ez csupán a hetedik helyhez volt elég.

 

A Nagy Tímea, Antal Edina, Tóth Hajnalka, Izsó Katalin kvartett az észtek 38-25-ös legyőzésével masírozott be a negyeddöntőbe, ahol a francia csapat várt rá. A rendkívül tapasztalt Nagy Tímea akárcsak a baltiak, a gallok ellen is remekelt, s feltörekvő fiatal társai teljesítményére sem lehetett panasz.

 

A feszült hangulatú összecsapáson a magyarok domináltak, a mindent eldöntő tust pedig a mindvégig higgadt kétszeres olimpiai bajnok klasszis szerezte (30-26).

 

Az elődöntőben Románia már túl nagy falatnak bizonyult, Tóth Hajnalka és Izsó Katalin elveszítette a ritmust, és Nagy Tímea lendülete is megtört. Keleti szomszédaink kerültek a fináléba, be kellett érnünk a bronzmeccsel (33-43).

 

Az olaszok ellen fényévnyire volt a mieinktől a dobogó legalsó foka, egyenes vonalú, egyenletes mozgással haladtak a lejtőn lefelé, 27-45 lett a vége…

 

A Széki Bence, Berjozkin Anton, Mazza Lorenzo, Bíró Péter alkotta férfi tőrcsapat már az első fordulóban sem számított esélyesnek, elvégre a pást túloldalán a házigazda ukrán válogatott tagjai sorakoztak fel. A mieink azonban csörtéről csörtére egyre magabiztosabban vívtak, kiélezett küzdelemben végül 45-41-re felülkerekedtek.

 

Az olaszokkal a női párbajtőrözők után a férfi tőrözőknek is meggyűlt a baja, nem bírtak velük a negyeddöntőben. Széki Bence ontotta a tusokat, társai viszont gyengélkedtek, így meglehetősen egyoldalú lett a találkozó (21-45). Az 5-8. helyért folytatták tehát a magyarok.

 

A spanyolok ellen a mieinknek állt a zászló, az utolsó pár előtt még három tusnyi magyar előnyt hirdetett az eredményjelző szerkezet, az addig kirobbanó formában versenyző Széki azonban leblokkolt, kikapott 11-4-re, a csapat pedig 45-41-re.

 

A napot azért győzelemmel zárta a piros-fehér-zöld különítmény igaz az izraeliek 45-27-es legyőzése és a hetedik hely sovány vigasz.

 


VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, KIJEV
NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
1. Románia
2. Németország
3. Olaszország
4. Magyarország (Nagy Tímea, Antal Edina, Tóth Hajnalka, Izsó Katalin)
FÉRFI TŐR, CSAPAT
1. Olaszország
2. Lengyelország
3. Oroszország
…7. Magyarország (Széki Bence, Berjozkin Anton, Mazza Lorenzo, Bíró Péter)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu