Boczkó Gábor az elődöntőben folytatja

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 10. 09:19
„Iszonyú meleg van a csarnokban, csöpög az izzadtság a maszkomból. Jól jön most a szünet, egy része már megvan annak, amiért jöttem” – nyilatkozta a háromszoros egyéni Európa-bajnok Boczkó Gábor párbajtőröző miután 15-8-ra legyőzte a lengyel Radoslaw Zawrotniakot. Ezzel a sikerrel bejutott az egyéni verseny elődöntőjébe a pekingi olimpián. Közép-európai idő szerint koradélután, fél kettőkor a francia Fabrice Jeannet-val csatázik a fináléba kerülésért.


 

A női kardozók után a férfi párbajtőrözőkön volt a sor a pekingi vívócsarnokban. Az első versenynapon Nagy Orsolya a nyolcaddöntőben vereséget szenvedve a 14. helyen zárt, a másodikon Kulcsár Krisztiánért, Imre Gézáért és Boczkó Gáborért szoríthattunk.

 

Kulcsár számára idejekorán véget ért a versengés, rögtön az első csörtéjében alulmaradt. Méghozzá egy hazai versenyzővel, Jin Lien-csivel szemben. A távol-keleti rivális hamar elment néhány asszóval, szentpétervári világbajnok honfitársunk pedig futhatott az eredmény után.

 

Lien-csinek minden összejött, Kulcsárnak pedig szinte semmi sem. A kínai fölénye meggyőző volt két szakasz után (11-5), végül 15-9 arányban diadalmaskodott. A rutinos vívó váratlan kudarca után nagyobb volt a teher Imre Gézán. Kijev Európa-bajnoka azonban sikerrel vette az első akadályt, ha csak egyetlen találattal is, de a dél-koreai Kim Szeung Gu fölé kerekedett (15-14).

 

Kiegyenlített küzdelmet, színvonalas csatát hozott az első két felvonás, aztán a harmadik elején az atlantai bronzérmes Imre ritmust váltott, el is húzott 13-9-re. A jelentős előny talán túlzottan is magabiztossá tette, dél-koreai vetélytársa pedig lábra kapott.

 

Kisvártatva 14-14 állt az eredményjelzőn, a mindent eldöntő találatot viszont a rendkívül higgadt magyar párbajtőröző vitte be. A folytatásban viszont Imre Géza is pórul járt. A nyolc közé jutás volt a tét, a páston pedig az olasz Diego Confalonieri várt rá. A dél-európai ellenfél kézben tartotta a mérkőzést, végig uralta a csörtét. A vége 15-9 lett oda.

 

Kulcsárnál és Imrénél eredményesebben asszózott Boczkó Gábor, aki az első kanyarban nagy nehézségek árán verekedte túl magát az olasz Alfredo Rotán. Kiélezett ütközet volt ez a javából, végig döntetlenkörüli eredménnyel. 8-8 után 10-10-zel ért véget a harmadik szakasz, következhetett a ráadás.

 

A túlóra Boczkónak kedvezett, 11-10-re nyert. A folytatásban sem esett ki a ritmusból, a napi formára és a koncentrációra nem lehetett panasz. A háromszoros egyéni Európa-bajnok magyar a venezuelai Silvio Fernandezzel csatázott, és győzött 15-9-re. Az elődöntőért a lengyel Radoslaw Zawrotniakkal nézett farkasszemet.

 

Boczkó Gábor és Zawrotniak is rendkívül feszült volt, szerencsére hazánkfia volt az, aki hamarabb lehiggadt. Pedig az elején háromtusnyi különbséget hagyott veszni, 5-2 után 5-5 állt a táblán. Boczkó meglépett 11-8-ra, ezután már momentuma sem volt a lengyelnek (15-8).

 

„A mérkőzésvezető nem állt a helyzet magaslatán, össze-vissza szórta a sárga és a piros lapokat, ráadásul egy tusomat is elnézte – nyilatkozta Boczkó Gábor a pástról lelépve. – Végül is mindegy, a lényeg, hogy győztem. Jól jön most a szünet, iszonyú meleg van, csöpög az izzadtság a maszkomból. Egy része már megvan annak, amiért jöttem.”

 

Egy rész már megvan tehát, a küldetés fennmaradó hányadáért közép-európai idő szerint 13:30-kor sokat tehet Boczkó. A francia Fabrice Jeannet lesz az ellenfél a fináléba kerülésért.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu