Olimpiai mérleget vont a MOB

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 19. 17:40
A vancouveri téli játékokról, a 2010-es költségvetésről és a sportágak állami támogatására tett felosztási javaslatról tárgyalt idei első rendes ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége – áll a MOB közleményében.


 

A testület megtárgyalta és elfogadta a vancouveri téli olimpiai játékokról készült beszámolót, mely szerint a női gyorskorcsolyázók kiemelkedően teljesítettek – nekik köszönhető, hogy Magyarország a 29 pontszerző nemzet közé került –, a műkorcsolyázók a várt produkciót nyújtották, egyedül a férfi short-track-versenyzők szerepeltek a reméltnél gyengébben.

A jelentésből kiderült, hogy az ötkarikás eseményen rendkívüli szigorúság uralkodott a doppingellenőrzések terén, csak a magyar sportolókat 16 alkalommal vizsgálták, ami jelzi, hogy minden korábbinál keményebb fellépés várható a NOB és a WADA részéről a londoni játékok előtt és idején.

A MOB külön köszönetet mond a Magyar Televíziónak, amiért nagy óraszámban közvetítette és népszerűsítette a téli játékokat, ugyanakkor ismét felhívja a köztelevízió vezetőinek figyelmét arra, hogy az egész magyar sportot rendkívül hátrányosan befolyásolhatja, ha az MTV nem vállalja a budapesti úszó Európa-bajnokság, a triatlon világbajnokság és az öttusa Európa-bajnokság közvetítését – és arra kéri az illetékeseket, vizsgálják felül ezzel kapcsolatos álláspontjukat.

Az elnökség megvitatta az elmúlt évről készült hivatalos pénzügyi mérleget, valamint a 2010-es költségvetés tervezetét.

A MOB elnöksége elfogadta a sportszakmai csoport előterjesztését az ezévi állami támogatások elosztásáról – az elnökség egyhangúlag hagyta jóvá a kormányzat felé továbbítandó javaslatot, amely gyakorlatilag valamennyi sportág esetében szinten tartja a tavalyi, az előző évekhez képest 48 százalékkal csökkentett támogatást. Elhangzott: ez az összesen 1.157 milliárdos összeg nem nyújt kellő alapot a megfelelő londoni felkészüléshez.

Az elnökség végül felkérte Schmitt Pál MOB-elnököt, hogy hivatalos levélben kérjen tájékoztatást Jacques Rogge-tól, a NOB elnökétől Pars Krisztián mindmáig át nem adott ezüstérme ügyében.
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu