"Minden célkitűzést teljesítettünk!"

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. január 11. 14:22
A tornászok londoni tesztversenyén kedd éjszaka olimpiai kvótát szerzett Hídvégi Vid elégedetten értékelte teljesítményét, s úgy fogalmazott, eddig minden célkitűzését teljesítette.


 

A magyar szövetség (MATSZ) szerdai tájékoztatása szerint Hídvégi az egyéni összetett végeredménye szerint a 20. helyen zárt, ezzel hivatalossá vált, hogy megszerezte az egyéni olimpiai indulási jogot, ráadásul csütörtökön érdekelt lesz a lólengés döntőjében is.

"Nagyon boldog vagyok, hogy megvan a kvóta" - nyilatkozta Hídvégi. "Fokozatosan haladtunk előre, lépcsőről lépcsőre, először az Európa-bajnokság, majd a világbajnokság jött, ahol már majdnem kvalifikáltam, úgyhogy elégedett vagyok edzőmmel, Laufer Bélával együtt."

A tornász hozzátette, a vb óta Rácz Attilával közösen készült a londoni kvalifikációs viadalra, így nagyon megviselte, hogy társa a verseny kezdete előtt fél órával edzés közben kéztörést szenvedett.
"Az első két szeren még éreztem ennek a hatását, de utána belejöttem a versenyzésbe" - mondta Hídvégi. "Örülök, hogy végül lovon is finalista lettem, de őszintén szólva nagyon fáradt vagyok, így az a célom, hogy a döntőben hibátlanul megcsináljam a gyakorlatot."

Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára azt mondta, Hídvégi a biztonságra ment, megszerezte a kvótát, így az elért eredménytől függetlenül kijelenthető, hogy amiért elutazott Londonba, azt teljesítette.

Szerdán a nők versenyében Böczögő Dorina és Gombás Laura lesz érdekelt, ők várhatóan – magyar idő szerint – 18:30 órától szerepelnek a 3. csoportban, s talajon kezdenek.

Ha Böczögő vagy Gombás megszerzi az ötkarikás indulási jogot, akkor a 2000-es sydneyi olimpia után újra három magyar tornász vehet részt a nyári játékokon. Berki Krisztián, a lólengés kétszeres világbajnoka már tavaly októberben megszerezte a kvótát.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu