KGB-ügynök volt a NOB spanyol elnöke?

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 7. 21:01
Egy most megjelent orosz történelmi könyv állítása szerint a Szovjetunió hírhedt titkosszolgálatának dolgozott Juan Antionio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi spanyol elnöke. Állítólag a sportvezető a KGB segítségével lett az ötkarikás mozgalom első számú embere. „A KGB sakkozik” című műven a Szovjetunió korábbi vezető funkcionáriusa, Vlagyimir Popov titkosszolgálati alezredes vádolta meg Samaranchot.


Tény, a NOB egykori elnöke 1977 és 1980 között spanyol nagykövetként tevékenykedett Moszkvában. Popov állítja, ekkoriban próbált műkincseket kicsempészni a Szovjetuinióból, de lebukott. Samaranchot ezután szervezte be a KGB, természetesen zsarolásútján. A diplomata nem akart botrányba keveredni, ezért elvállalta a szolgálatot.

Pedig elvileg nemzetközi jogi védelmet kaphatott volna, de inkább a másik utat választotta. De azért is meglepő a választás, mert Samaranch a fasiszta Franco-diktátor sportminisztere volt, előfordult, hogy az egyértelmű kötődést bizonyító náci karlendítéssel üdvözölte „főnökét”.

A Szovjetunió titkosszolgálata nem is volt hálátlan Samaranch irányába, biztosította az 1980-as moszkvai NOB-választáson a szovjet blokk minden országának szavazatát. Így 44-21-re legyőzte a svájci Marc Holdert, ezután huszonegy évig állt az olimpiai mozgalom élén.

Juan Antonio Samaranch egyelőre nem kommentálta Popov állításait, míg Mark Adams NOB-szóvivő spekulációnak minősítette a történetet.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu