Számszerűleg ez volt a harmincadik olimpia, a megrendezettek között a huszonhetedik. Hogy színvonalban hányadik, azt majd eldöntik a hozzáértők. Hogy stílszerű legyek, gyaníthatóan dobogós volt.
Születtek világcsúcsok, úszásban is, atlétikában is; nem sok, nem kevés, éppen annyi, amennyi még nem szúr szemet. Rekordeső azért nem volt, és ez jó, mert az mindig gyanús. Az éremtáblázaton „visszaállt a rend”, a pekingi második hely után ismét az amerikaiak végeztek az élen, ahogy 1996 óta (majdnem) mindig. Ötven ország nyert aranyat, hetvenkilenc valamilyen érmet. A finneknek egy elsőség sem jutott, ami azért is meglepő, mert a korábbi olimpiákon 101 aranyat szereztek. A szlovák sport is takaréklángon teljesített, 1996 óta először nincs bajnoka. Nyertek ellenben a venezuelaiak (párbajtőrben!), a grenadaiak (400 méteres férfi síkfutásban), a trinidadiak (gerelyhajításban!!!). Modern pentatlonban cseh, illetve litván elsőség született, a hagyományos öttusanemzetek a vert mezőnyben.
Mindenki eldöntheti, mi hökkentette meg a leginkább, engem talán a török győzelem női 1500 méteren. Mást esetleg a mexikóiak futballelsősége lepett meg, vagy, ha úgy tetszik, a brazilok veresége, pedig abban nincs semmi váratlan, hiszen olimpián még egyszer sem nyertek. Ellenben a kazahok felzárkóztak az elithez: eddigi négy fellépésükön összesen 9 aranyat szereztek, most egy csapásra hetet. Athénban még csak a negyvenedikek voltak az éremtáblázaton, most meg a tizenkettedikek.
Ennél figyelemre méltóbb talán csak a magyar „feltámadás”: a megmagyarázhatatlan pekingi három arany után a londoni nyolc, a négy évvel ezelőtti 21. hely után a mostani 9. igazi bravúr. Tizenhét éremből nyolc arany hihetetlenül jó arány; erről az ausztrálok tudnának mesélni, akik kétszer annyi dobogós helyet szorgoskodtak össze, mint a mieink, de a 35-ből csak hét volt az arany, viszont ez legyen az ő gondjuk.
Levonták, kialudt, véget ért. Botrány, rendbontás, rendkívüli esemény nélkül, és manapság talán ez a legfontosabb. A baj csak az, hogy most megint várhatunk négy évet. Rio de Janeiro messze van; távolságban is, időben is. Kibekkeljük.
A végén már nekem volt kínos. Usain Bolt, napjaink sprinterzsenije, mondhatni, az atlétika ikonja, de még nem legendája (copyright by Jacques Rogge) nem szeretett volna semmi rendkívülit, csak eltenni emlékbe azt a váltóbotot,...
Tovább a teljes cikkhez »
„A bronzmérkőzésen minden attól függ, hogy a mienknél nagyobb játékerőt képviselő horvát válogatottnak mennyire lesz kedve játszani” – mondja a riporter másodpercekkel az után, hogy a déli szomszéd viszonylag simán kikapott a...
Tovább a teljes cikkhez »
A ragyogó magyar szereplés kapcsán nem hagy nyugodni a kérdés: a magyar sportvezetést vajon a kincstári pesszimizmus vezérelte-e akkor, amikor előzetesen három londoni aranyéremmel is elégedett lett volna, vagy egyszerűen csak...
Tovább a teljes cikkhez »