Az összeomlás szélén a magyar sport

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 30. 20:34
Pontosan ezer nap múlva kezdődik a 2012-es londoni olimpia, amelynek megnyitóünnepségén remélhetőleg egy kivételesen tehetséges és jó magyar csapat vonulhat majd fel. Az álmodozásból azonban hamar visszahúz minket a földre, ha ránézünk a honi sportszövetségek adóssághalmazára. Szervezeteinknek csak az edzőtáborozások miatt 110 millió forintos hátraléka gyűlt össze. Ennek ellenére a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) - amelynek állásfoglalását az alábbiakban változtatás nélkül közlünk - optimistán tekint a jövőbe.


Bár az olimpiát követő esztendő eredményessége a tapasztalatok alapján nem mérvadó a jövőre nézve, a Magyar Olimpiai Bizottság örömmel nyugtázza: sportolóink az utóbbi időszak egyik legsikeresebb idényét tudhatják maguk mögött. Világbajnokságokon 8 arany, 4 ezüst és 9 bronzérmet szereztek az ötkarikás számokban, a 140 olimpiai pont Pekinghez (94) képest hatalmas előrelépés – és emellett az Európa-bajnokságokon is kiválóan teljesítettek a magyar sportolók.

Ám ezer nappal a londoni játékok rajtja előtt senki sem hiheti azt, hogy a remek eredmények egy kiválóan működő rendszer lenyomatai. A kiugró sikerek azon kevés, megfelelően funkcionáló műhely, felkészült edző és elszánt versenyző helytállását dicséri, akik még képesek ellenállni a magyar sportot lassan teljesen ellehetetlenítő tendenciáknak, felülemelkedni a páratlan nehézségeken, meghazudtolni bizonyos törvényszerűségeket.

Noha a Magyar Olimpiai Bizottság elsődleges feladata az olimpiai eszme népszerűsítése, továbbá az olimpiai felkészülés felügyelete lenne, immáron sokadszor kénytelen a hírvívő szerepét betöltve jelezni a döntéshozóknak: a magyar sport felélte összes anyagi és tehetségbeni tartalékát, és valóban az öszeomlás szélére érkezett. A szövetségeknek csak az edzőtáborozások miatt 110 millió forintos adóssága gyűlt fel – sajnos, az edzőtábori voucher a kormányzat részéről beváltatlan ígéret maradt –, de az utazások kiegyenlítetlen számlái, az át nem utalt fizetések, járulékok további súlyos tízmilliós hiányokat jelentenek. Az egyesületek helyzete hasonlóan kétségbeejtő, és immáron a válogatott kerettagok egy részénél is a szülők, a családok léptek elő a legfőbb „szponzorrá“.

A mai élsportban elengedhetetlen sportegészségügyi és sporttudományos háttér teljesen erodálódott, a keretek mellett dolgozó, a világversenyekre és edzőtáborozásokra szabadságuk terhére utazó sportorvosok hat hónapja nem kaptak fizetést, hasonlóan a masszőrökhöz, pszichológusokhoz – bár ez utóbbi két szolgáltatás ma már a luxus kategóriájába tartozik sportágaink többségénél.

A Magyar Olimpiai Bizottság ennek ellenére hisz a magyar versenyzők kivételes tehetségében, még itthon dolgozó edzőink tudásában, s reménykedik abban, az illetékesek a jövő évi költségvetésnél olyan értékként kezelik őket, akik megérdemlik a megfelelő nagyságrendű támogatást. Fontos tudni: a rendre az olimpia évében érkező látványos segítség kései, az eredményességet érdemben már nem befolyásolja – az ezer nap első harmadában-felében kell kiemelkedően támogatni az ötkarikás felkészülést, miként az a vetélytársaink többségénél magától értetődő, és természetesen kiszámítható.

london2012.com
  Fotó: london2012.com

A Magyar Olimpiai Bizottság bízik abban, hogy – akárcsak korábban– ezer nap múlva olyan csapat vonulhat fel a 2012-es játékok megnyitó ünnepségén, amely létszámában és eredményességében nem elsősorban az ország adottságait, hanem az itt sportoló fiatalok kivételes tehetségét és elszántságát, valamint a múlt nagyszerű hagyományait tükrözi.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu