Az év meccse: Calzaghe – Roy Jones!

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 7. 16:28
New Yorkban, magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik az év legjobban várt profi félnehézsúlyú bokszmérkőzését, a Joe Calzaghe – Roy Jones Jr. összecsapást. A 36 éves walesi világklasszis bejelentette, hogy a meccs után szögre akasztja a bokszkesztyűt. Kihívója, a 39 éves amerikai klasszis pedig egyszerűen csak élete legfontosabb párharcának tarja a vasárnapit.


Joe Calzaghe nem szeret szűkebb hazáján, Walesen kívül bokszolni. Ha mégis megteszi, akkor is általában Angliában lép szorítóba. Most mégis hajlandó volt az Atlanti-óceán másik partjára, New Yorkba utazni. Sőt, ott is fejezi be pályafutását!

 

Joe Calzaghe:
Született: 1973. március 23. Hammersmith.
36 éves, fordított alapállású (balkezes).
45 mérkőzés, 45 győzelem, 32 KO. 251 vívott menet.
1997-ben megszerzett világbajnoki övét mindig megvédte.
Valamennyi nagyközépsúlyú világbajnoki címet begyűjtötte.

„Huszonhat évesen azt mondtam, hogy 30 évesen felhagyok az ökölvívással, ehhez képest most 36 vagyok, és még mindig bokszolok. De már nincs tovább, ez lesz az utolsó, tudni kell befejezni. Amúgy kiváló formában vagyok, pszichésen viszont nehéz már motiválni magam, amellett nem akarok az olyan bokszolók sorsára jutni, akik akkor is harcolni próbáltak még, amikor már nem voltak képesek rá. Én a csúcson akarom abbahagyni."

Ám azért, hogy megmérkőzhessen napjaink másik élő legendájával, Roy Jones juniorral, még erre az áldozatra is képes volt. Sőt, megvált eddigi mérkőzésszervezőjétől, mert már nem a pénz motiválja, hanem hogy létrejöhessen a várva várt mérkőzés.

Ellenfeléről elismeréssel és nagy tisztelettel beszélt:

„Természetesen végig nyomon követtem Roy Jones karrierjét. Mindig a rajongója voltam. Roy Jones egy hatalmas bokszoló, korábban is akart ellenem már bokszolni, de valami mindig közbejött. Most végre megszabadultam a promoteremtől, és a saját utamat járhatom. Én alakítom a karrieremet, és Jones ellen akarok bokszolni, legendák ellen akarok ringbe lépni. Úgy vélem, a Madison Square Garden egy fantasztikus hely, méltó helyszíne a búcsúmnak. Szuperjó lesz."

„Ez a küzdelem az, amire csak vágytam” – zárta beszédét Calzaghe.

A walesi idén áprilisban öklözött utoljára a 43 évesen is fantasztikus Bernard Hopkins ellen – sikerrel. A pontozásos győzelem után Hopkins egy visszavágót követelt, ám erre valószínűleg már nem kerül sor.

„Nem akarok ismét Hopkins ellen bokszolni, mivel egyszer már egyértelműen megvertem. Azt már a mérkőzésünk előtt tudtam, hogy számomra kedvezőtlen a stílusa. Védekezik, nem üt. Csak várt rám, és éreztem, hogy szinte kényszeríteni kell arra, hogy küzdjön. Ha én nem megyek előre, nem lett volna küzdelem, és a közönség a meccs felénél elindult volna haza. Ezzel szemben Roy Jones szereti a látványosságot, szeret küzdeni. Nem fog rám várni, és nem fog végig hátrálni. Ez kedvez nekem.”


 

Roy Jones Jr.:
Született: 1969. január 16. Pensacola, Florida.
39 éves, normál alapállású (jobbkezes).
52 mérkőzés, 48 győzelem, 4 vereség 38 KO.
4 különböző súlycsoportban is világbajnok volt.

A hozzáértők szerint Calzaghe az esélyesebb, mert szívósabb, erősebb és szórja a pofonokat. Igaz, Jones technikásabb, kifinomultabb, viszont gyengébb az állóképessége. Így - ha végigjátszák mind a tizenkét menetet - Calzaghe az esélyesebb.

Ezt természetesen máshogy látja Roy Jones junior. Egészséges önbizalommal készül az összecsapásra, melyen magát tartja az esélyesnek. Fizikai állapotát tökéletesnek tartja, és nem fél attól, hogy nem bírná végig a 12 menetet.

Jones idén januárban tért vissza három év kihagyás után, és a Puerto Rico-i Felix Trinidad ellen pontozással nyert. Formája egész évben folyamatosan javult, mely biztató a vasárnapi meccs előtt.

„Szeretek bokszolni, ezért csinálom ezt az egészet. Jól érzem magam fizikálisan, ha nem ez lenne, akkor abbahagynám. Joe nem az a fajta fickó, aki ellen kisérletezgetni lehet. Ez lesz valószínűleg a karrierem legnagyobb meccse. Tudom, hogy egy csodálatos küzdelem lesz, mindketten rengeteg ütést fogunk indítani." – nyilatkozta Jones.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu