Gordon először indul az élről Texasban

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 1. 15:55
Jeff Gordon indulhat az élről a NASCAR-sorozatban a Hajsza a Sprint Kupáért folyó küzdelemben a Texas Motor Speedwayen. A négyszeres bajnok pilóta először indulhat az élről a Dickies 500-on. Az összetett pontversenyben vezető Jimmie Johnson a hetedik helyre kvalifikálta magát.



Gordon nyerte a kvalifikációs versenyt, miután az ezt megelőző három héten az eső miatt a pontverseny állása alakította ki a rajtsorrendet. A négyszeres bajnok 188,469 mérföld per órás sebességet ért el a Dickies 500-on a Texas Motor Speedwayen. A második Martin Treux Jr. lett.

 

A harminchét éves, négyszeres bajnok klasszisnak ez volt a negyedik győzelme a kvalifikáción ebben a szezonban, pályafutása során pedig hatvanhetedik alkalommal szerezte meg az első rajthelyet.

 

„Annak ellenére, hogy nem ez a kedvenc pályánk, nagyon jó eredménynek számít a mostani – nyilatkozta Gordon, aki tizenhatodszor versenyez ezen a pályán. – Nagyszerű kezdése ez a hétvégének. Minden verseny előtt pozitívan gondolok a soron következő hétvégére, annak ellenére, hogy korábban jól vagy rosszul szerepeltem az adott pályán.”

 

„A legironikusabb az egészben az, hogy az elmúlt három versenyen, amikor lett volna esélyem a pole megszerzésére, akkor az eső közbeszólt, most azonban, amikor úgy tűnt, hogy nem az én futamom lesz a mostani, akkor megnyerem a kvalifikációt.”

 

Az összetett pontversenyben vezető Jimmie Johnson a hetedik helyről vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

 

DICKIES 500, TEXAS MOTOR SPEEDWAY, KVALIFIKÁCIÓ:
1. Jeff Gordon Chevrolet 188.469 mph
2. Martin Truex Jr. Chevrolet 188.003 mph
3. Clint Bowyer Chevrolet 187.859 mph
4. Jamie McMurray Ford 187.859 mph
5. Dale Earnhardt Jr. Chevrolet 187.748 mph
6. Matt Kenseth Ford 187.428 mph
7. Jimmie Johnson Chevrolet 187.402 mph
8. Tony Stewart Toyota 187.246 mph
9. Reed Sorenson Dodge 187.175 mph
10. Scott Riggs Chevrolet 187.136 mph
11. Paul Menard Chevrolet 186.884 mph
12. David Reutimann Toyota 186.677 mph
13. Brian Vickers Toyota 186.664 mph
14. Casey Mears Chevrolet 186.632 mph
15. Michael Waltrip Toyota 186.554 mph
16. Carl Edwards Ford 186.541 mph
17. Denny Hamlin Toyota 186.509 mph
18. David Ragan Ford 186.503 mph
19. Greg Biffle Ford 186.490 mph
20. Mark Martin Chevrolet 186.413 mph

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu