„Tudom, milyen borzasztó érzés lehet"

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 24. 08:55
Szurkol társainak, mégis saját feladatára koncentrál Szécsi Zoltán, a magyar férfi vízilabda-válogatott világbajnoki keretéből kimaradt világklasszis kapus. A háromszoros olimpiai bajnok játékos a SportHirado.hu-nak elmondta, szerinte igenis van első számú kapusa Kemény Dénes csapatának. A térdműtétje után lábadozó egri portás hozzátette, nagyon nehéz dolga lesz a srácoknak a negyeddöntőben. Együttesünk pénteken 13:30 perckor játssza utolsó csoportmérkőzését Dél-Afrika ellen - a végeredménytől függetlenül, nagy valószínűséggel csoportelsőként végzünk.


Július 12-én, olyan egy óra tájban ért véget a magyar és a német válogatott (...) mérkőzése a margitszigeti Unicum Kupán. Alig fél órára rá Kemény Dénes szövetségi kapitány leültette a játékosokat az öltözőben és felsorolta a tizenhárom nevet. Azt a tizenhárom nevet, amelyben hosszú idő után először nem volt ott Szécsi Zoltán neve.

Az ZF Eger háromszoros olimpiai bajnok klasszisa időről időre visszatérő sérülései miatt maradt le a római utazásról. Így csak a képernyő előtt szurkolhat társainak. Mégsem érezni keserűséget a hangjában, sőt kifejezetten kiegyensúlyozottnak tűnt a térdműtétje után lábadozó játékos. 

„Megvagyok, az orvosok szerint körülbelül másfél hónap múlva kezdhetem el az intenzívebb mozgást - válaszolt Szécsi az egészségi állapotát firtató kérdésre. - Nekem most más feladatom van, nem foglalkozom a kimaradásommal. Az a fontos, hogy minél hamarabb olyan állapotban legyek, hogy ismét játszhassak. És ezáltal jövőre már ismét számíthasson rám a kapitány."

$$jatekos$$

A 31 éves klasszis kimaradásával Nagy Viktor és Gergely István harcolhat(ott) meg az első számú kapus posztjáért. Bár a Kanada elleni első meccsen mindketten kaptak egy-egy félidőt, a németek elleni betli során végig Gergely védte a kapunknak. Szécsi szerint az utóbbi a mérvadó. „Pista az első számú ez számomra egyértelmű. Rutinosabb játékos, és mint láthattuk, több lehetőséget is kap Dénestől."

Akármelyikük is úszkál majd a hálónk előtt, pénteken Dél-Afrika ellen kötelező nyerni, aztán következhet a negyeddöntő. A mieink nagy valószínűséggel a csoportjukat is megnyerik majd, hiszen a németeknek ugyanezen cél elérése érdekében kilenc góllal kéne legyőzniük a kanadaiakat.

Kovács Anikó
Hajrá, magyarok! Fotó: Kovács Anikó

„Fura dolog ez, hiszen a szerbek vereségével a korábbi esélylatolgatások szinte semmit se érnek. Ráadásul nekünk meg közbejött a németek elleni döntetlen. Tudom, milyen borzasztó lehet ilyenkor, de én bízom ebben a csapatban és tudom, hogy mire képesek a srácok. A negyeddöntőben nagyon nehéz dolga lesz a csapatnak, hiszen szinte négy helyet számít az a meccs. Azonban ha jó formában lendülnek, márpedig jó formában fognak lendülni, akkor az aranyérem sincsen kizárva."

Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Próféta szóljon Szécsiből! 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu