Pezsgőbontás helyett aggódhat a Vasas

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 22. 12:39
A Vasas vízilabdacsapata nem tudta megnyeri hazai uszodában a bajnoki címet, az Eger ugyanis ötméteresekkel jobbnak bizonyult nála 7-7-es végeredmény után.


 



A Vasas összesítésben 2-1-re vezetett az Eger elleni bajnoki döntőben, így amennyiben felülkerekedett volna a Szőnyi úton szombat délelőtt-kora délután, bajnoki címet ünnepelhetett – volna.

Az egriek ezzel szemben már a rendes játékidőben közel álltak a győzelemhez, ám mivel a hosszabbításban sem éltek az adódó lehetőséggel, büntetők döntöttek.

Az ötméterescsatát végül az Eger nyerte meg Szécsi Zoltán két védésének is köszönhetően, így ötödik mérkőzés dönt.

A kapus annak ellenére brillírozott, hogy az angyalföldi szurkolók lézerrel próbálták zavarni a védésben.

Immár tehát a Heves megyeiek vannak előnyösebb helyzetben, és ünnepelhetnek bajnoki aranyat hazai környezetben.

 

VÍZILABDA OB I, BAJNOKI DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS:
TEVA-VasasPlaket – ZF-Eger 7–7 (1–1, 2–0, 1–3, 2–2, 1–0, 0–1) – ötméteresekkel: 4–5
Gólszerzők: Varga Dániel 3, Hosnyánszky 2, Varga Dénes, Fülöp B., ill. Graham 2, Biros 2, Feltham, Hegedüs, Binder
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu