Nagy Viktor: Elfáradtunk a végére

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 12. 16:19
Hiába nyerte meg csoportját, végül csak a negyedik helyen zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. A szerbektől elszenvedett 10-8-as vereséget követően Kemény Dénes és Nagy Viktor értékelte az utolsó összecsapást és a tornát egészében a vlv.hu-n.


„Az elején nem sült a kezünk, jó darabig sokkal többet kreáltunk támadásban, mint amit az eredményjelző mutatott" – kezdte nyilatkozatát a vlv.hu-n Kemény Dénes.

„Azzal tudtuk volna a szerb csapatot zavarba hozni, ha mi vezetünk. Viszont csak a gólhelyzetig jutottunk el és nem tudtuk azokat belőni, így egy 2-3 gólos szerb vezetéssel csordogált az egész mérkőzés és reálisan győztek" – folytatta.

„Szereplésünk elfogadható a világbajnokságon, azt sajnálom, hogy érmet nem nyertünk, mert ha már megadtuk magunknak a lehetőséget és a szerbek legyőzésével egy gyengébb olasz csapatot kaptunk az elődöntőben, akkor élhettünk volna vele" – értékelt a kapitány.

„Csalódott vagyok és nagyon sajnálom – mondta a ziccerek során védő Nagy Viktor. – Természetesen nem ér sokat az egész, hiába ment jól, mert a csapat nem tudott győzni. Első célunk a négy közé kerülés volt, amelyet hamar látszott, hogy elérhetünk. Elfáradtunk a végére és nem bírtuk a végét."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu