Minden készen áll a szerdai vb-rajtra

Szerző: MTILétrehozva: 2010. szeptember 6. 13:37
A korábbi problémákon felülemelkedve minden akadály elhárult a szerdától vasárnapig tartó triatlon világbajnoki sorozat budapesti döntőjének sikeres megrendezése elől Lányi András, a hazai szövetség elnöke szerint.


„Ilyen nagyszabású szabadtéri sportrendezvény még nem volt Magyarországon – jelentette ki Lányi a hétfői sajtótájékoztatón. – Ez persze áldozatokkal jár, így előre elnézést kérünk az útlezárásokért. De 200 millió ember láthatja élőben a versenyeket, s ezáltal gyönyörködhet Budapest szépségében, hiszen a Kopaszi-gátnál lesz az úszás, majd a versenyzők kerékpáron végighaladnak a rakparton, míg a futásra a történelmi belvárosban kerül sor."

A sportvezető kiemelte, hogy a triatlon a XXI. század legdinamikusabban fejlődő sportága, s nagy varázsa, hogy integrált sportág, azaz a parasportolók és az amatőrök egy helyen és egy időben versenyeznek a profikkal. Hozzátette: az esemény turisztikai jelentősége hatalmas, több mint 3000 amatőr sportoló nevezett a vb-re, azaz 4000-et is meghaladó vendégre számítanak, akik legalább 20 ezer éjszakát töltenek majd a fővárosban.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu