Magyar sikerek a pólós Euroligában, de…

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 13. 19:44
A legutóbbi fordulóban elszenvedett három vereség után javított két magyar vízilabdacsapat az Euroligában: a Vasas hat gólos győzelmet aratott a Panioniosz ellen, míg az Eger döntetlent játszott a Sturm Csehov vendégeként. Ezzel ugyan javult a két együttes továbbjutási esélye, de ez nagyban függ a riválisok eredményeitől is.


A legutóbbi három magyar bajnokságot megnyerő Vasas szorult helyzetben fogadta ellenfelét, lévén három vereség után kellett javítania a legrangosabb európai sorozatban. Az első kudarc éppen Görögországban érte a piros-kékeket, akik fogadkoztak, mindenképpen visszavágnak a kínos eredményért.

Így is történt, a Vasas szinte végig vezetve gyűjtötte be a három pontot. De csak akkor reménykedhet a továbbjutásban Földi László vezetőedző csapata, ha este a csoportelső és már negyeddöntős Kotor nem veszít hazai medencében a Jug Dubrovnikkal szemben. Ha győz a horvát csapat, akkor a Vasas búcsúzik, de Primorac-siker vagy döntetlen esetén is győznie kellene a magyar bajnoknak Horvátországban…

Az Eger picivel jobb helyzetet harcolt ki eddig magának, de jó lett volna, ha az ötödik körben nyer Csehovban. Gerendás György csapata 3-1-re és 4-2-re is vezetett, de végül 5-5 lett. Nem rossz eredmény, de még lesz dolga bőven Szécsi Zoltánnak és társainak.

FÉRFI EUROLIGA, 5. FORDULÓ:
B-CSOPORT: TEVA–VasasPlaket–Panioniosz (görög) 14–7 (3–2, 3–1, 4–1, 4–3)
D-CSOPORT: Sturm Csehov (orosz)–ZF-Eger 5–5 (1–2, 1–2, 2–1, 1–0)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu