Két sztárja nélkül jövőre a válogatott

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 3. 15:34
Kiss Gergely és Biros Péter sem játszik majd jövőre a magyar férfi vízilabda-válogatottban. A nemzeti csapat hivatalos oldalának (vlv.hu) tájékoztatása szerint mindkét játékos szeretné feltöltődve elkezdeni a londoni olimpia előtti évet, ennek érdekében hagyják ki a jövő évi versengéseket.


Szécsi Zoltán kimaradása után az idei római világbajnokságon mindössze két mohikán maradt a magyar keretben a háromszoros olimpiai bajnokok, a rutinos harcosok közül. A következő évben azonban már rájuk sem számíthat Kemény Dénes szövetségi kapitány, ugyanis mindketten pihenőt kaptak 2010-re.

„Én úgy terveztem eredetileg, hogy az első két évet pihenéssel töltöm. Dénes viszont nagyon nem akart úgy nekifutni a következő négy évnek, hogy ne legyen néhány idősebb játékos, akire támaszkodhat.  Abban állapodtunk meg, hogy mi a második évet töltjük pihenéssel. Úgy érzem, hogy most muszáj mind Gergőnek, mind nekem pihennünk annak érdekében, hogy az olimpia előtti két évben száz százalékot tudjunk nyújtani, Londonban pedig az legyen a végeredmény, amit szeretnénk - kimondva-kimondatlanul is" - nyilatkozta Biros Péter a vlv.hu-nak.

Tovább fiatalodhat tehát a válogatott, nagyobb teher nehezedhet az eddiginél is az egyszer olimpiai bajnokokra, főként a Vasas pólósaira. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu