Horvátország a vízilabda Európa-bajnok

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 12. 10:08
A 29. férfi vízilabda Európa-bajnokság zágrábi döntőjét a házigazdák válogatottja nyerte: a horvátok a szombat késő esti fináléban 7-3-ra győzték le az olaszokat.


Horvátország nemzeti együttese korábban kétszer is játszhatott már Eb-aranyért, de mindkétszer alulmaradt: 1999-ben, Firenzében éppenséggel a magyarokkal szemben, 2003-ban, Kranjban pedig Szerbia csapatától kapott ki. Harmadjára nem engedte ki kezéből a lehetőséget: Ratko Ruzdic tanítványai magabiztosan páholták el az elődöntőben a magyar csapatot verő taljánokat.

Az aranyéremért kiírt szombati ütközetet - legalább 5 ezer fanatikus honi szurkoló félelmetes hangulatot teremtő drukkolása közepette - a maguk ágán a világbajnok szerbeket legyűrő horvátok kezdték jobban, 2-0-ra elhúztak, de az olaszok még az első negyed vége előtt szépíteni tudtak. A találkozó szorosságát sikerült megtartani az itáliai alakulatnak, 1-1-es második nyolc perc után még mindig csak egy gól volt a hátrányuk.

A nagyszünet után azonnal betaláltak a házigazdák, s hogy keretes legyen a harmadik negyed, a végén szintén bevették az olasz kaput, így gyakorlatilag eldöntötték az aranyérem sorsát. A záró negyedben ötgólos horvát vezetésnél még sikerült szépíteniük az olaszoknak, de a győzelemtől, sőt még a döntetlentől is messze voltak, így maradt a négygólos különbség és a házigazdák első Európa-bajnoki sikere.

VÍZILABDA EB, DÖNTŐ:
HORVÁTORSZÁG-OLASZORSZÁG 7-3 (2-1, 1-1, 2-0, 2-1)
A végeredmény a férfiaknál: Európa-bajnok: Horvátország, 2. Olaszország, 3. Szerbia, 4. MAGYARORSZÁG, 5. Montenegró, 6. Németország, 7. Románia, 8. Spanyolország, 9. Görögország ,10. Törökország, 11. Oroszország, 12. Macedónia.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu