Biros Péter az egri torna reklámarca

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 19. 22:32
A háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter lett a III. Volvo Kupa reklámarca. Az eseményre készült jegyen és poszteren is Eger vízilabdás díszpolgárának a képmása köszön vissza, természetes közegében, a medencében.


A Kemény Dénes irányította magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpiai győzelmet követően első alkalommal csobban medencébe hazai közönség előtt.

A tornán a házigazda magyar együttes mellett részt vesz az olimpiai döntős amerikai, nagy riválisunk, az ötkarikás játékokon bronzéremig jutó szerb, valamint az immár Kovács István dirigálta román válogatott.

Csapatunk a március hatodiki nyitónapon Romániával kezd, majd másnap Szerbia ellen folytatja és vasárnap az Egyesült Államok ellen zárja a tornát.

A férfiválogatott többhónapos szünet után eddig még nem lehetett együtt teljesen, Kemény Dénes így már a jövőre is gondolva tartott keretedzést és vezényelte le a németországi túrát. A római világbajnokságokkal kapcsolatban a magyar szakember számára is irányt adó lesz, hogy a német út után kikre számít az egri megmérettetésen. A nyárra már csak minimális változtatásokat képzel el.

Miután átalakuló férfiválogatottunk anyagi megfontolásból nem vesz részt az idei Világliga-sorozatban, minden közösen eltöltött napnak, fontos mérkőzésnek, de különösen egy ilyen rangos tornának kiemelt jelentősége van.

A vlv.hu sportágpecifikus internetes oldal tájékoztatása szerint az egri tornára a belépőjegyek az első napra ezer, a másodikra ezerötszáz forintba kerülnek, rendhagyó lesz, hogy két, jeggyel rendelkező felnőtt ingyen bevihet magával két 14 aluli gyereket.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu