A döntetlen a Honvéd kiesését jeLENtette

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 8. 19:10
Hatalmas harcban esett ki a Domino-Honvéd férfi vízilabdacsapata a LEN-kupa negyeddöntőjében, miután az első mérkőzésen elszenvedett egygólos vereséget követően hazai pályán csak 7-7-es döntetlent tudott elérni az orosz Szintez Kazany ellen. Dimitrij Elizarov négy másodperccel a vége előtt egyenlített. Így kettő helyett egy magyar csapat lesz csak ott a legjobb négy között, ugyanis a Szeged szombat este kiütötte a szerb Vojvodinát.


Egy hosszú és viszontagságos repülőút állt a Domino-Honvéd játékosai mögött, mielőtt ismét nekiveselkedtek volna a Szintez Kazany csapatának a legjobb négy közé jutásért. Ismert, hogy Vad Lajos tanítványai az első mérkőzésen, Oroszországban mindössze egy góllal maradtak alul a 2007-es LEN Kupa-győztessel szemben (8-9).

 

Reménykeltő volt ez az eredmény a budapesti együttes számára, és még inkább annak számított a meccs előtt Szivós Márton bombaformája, amelyet a bajnokság (37 találattal vezeti a góllövőlistát) után a nemzetközi porondon is bizonyít. A válogatott szélső a kinti mérkőzésen ötször mattolta az orosz kapust. A Dominónak egyébként két góllal kellett nyernie ahhoz, hogy hosszabbítás nélkül kiharcolja a négy közé jutást.

A visszavágó, ahogy minden hazai sportesemény, gyászszünettel kezdődött a dugig tömött Kőér utcában is, a hajnalban meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma emlékére.

 

 

Kovács Anikó

 

Az első mérkőzéshez hasonlóan, Budapesten sem lehetett kisasszonysportra számítani. A kezdés után több, mint hat percig „csendben” maradtak a csapatok. Egyik gárda sem tudta kihasználni az emberelőnyös helyzeteket. Végül két Európa-klasszis, Dejan Szavics és Molnár Tamás gólváltása tört meg a hallgatást (1-1). A második negyedben sem láthatott fesztivált a magyar közönség, a negyedik percig kellett várni Székely Bulcsú remekbeszabott góljára.

 

A szünetre 3-2-es előnnyel mehetett pihenni a magyar csapat, amelynek úgy tűnt, egy magasabb sebességi fokozatra kell kapcsolnia a kétgólos győzelemért. Ezzel szemben a folytatásban is maradt a szoros eredmény, elsősorban a mindkét oldalon látott rengeteg apróbb hibának köszönhetően

 

Az utolsó rész izgalmai mindenkit kárpótolhattak a korábbi percek lassan csordogáló játékáért. Kárpótolhatták volna, tehetjük hozzá gyorsan. Ugyanis Vad Lajos tanítványainak nem sikerült megtartaniuk a Szivós bombájával már kétgólosra növő előnyt (6-4). Alex Akszenov, ahogy az odavágón, most is az oroszok legjobbja volt, duplájával életben tartotta csapatát.

 

Kovács Anikó

 

 

Huszonhárom másodperc volt hátra, mikor Szivós beimádkozta a kapuba a labdát, amivel még elcsíphető lett volna a hosszabbítás. Ekkor jött Dimitrij Elizarov, aki néhány másodperccel a vége előtt egalizált. Utóbbi találat a Honvéd kiesését jelentette, így kettő helyett csak egy magyar együttes játszhat a fináléba kerülésért. A Szeged-Beton még szombat este verte hazai pályán a Vojvodinát és így összessítésben 19-18-al továbblépett.

FÉRFI VÍZILABDA, LEN-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ VISSZAVÁGÓ:
DOMINO-HONVÉD - SZINTEZ KAZANY (OROSZ) 7-7 (1-1, 2-1, 1-1, 2-3)
Továbbjutott: a Kazany 16-15-ös összessítéssel

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu