Virovecz Pál: Azért is bentmaradunk!

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 13. 12:43
TUZSÉR. Aki ismeri Virovecz Pált, a tuzséri labdarúgó csapat vezetőedzőjét, az egy kicsit elgondolkodott azon, hogy mi történhetett a hétvégi fordulóban Kazincbarcikán, hogy a mester így ki volt kelve magából a mérkőzést követően. Ő ugyanis még sosem foglalkozott a játékvezetőkkel, bármely kedvezőtlenül is alakult az eredmény számukra ezidáig.


- Nagyon elkeseredett vagyok amiatt, ami velünk történt szombaton. Második félidei játékunk alapján mindenképpen rászolgáltunk volna az egy pontra, amire rettentően szükségünk is lett volna!

 

- Sajnos két hét alatt másodszor fosztottak meg minket egy-egy százszázalékos tizenegyestől, amiket ha megítélnek és értékesítünk, úgy most csupán csak egy pont lenne a hátrányunk a még biztos bentmaradást jelentő helytől - kesergett a tuzséri szakvezető.

 

- Olyan lerántások felett hunytak szemet a tizenhatoson belül mindkétszer a bírók, ami egyszerűen elképesztő és máig felfoghatatlan számomra!

 

- Nem baj, csak azért is bentmaradunk! A hátralévő három mérkőzésen mindent egy lapra feltéve fogunk játszani, és ígérem, kiharcoljuk a bentmaradást a másodosztályban! - fogadkozott befejezésül Virovecz Pál.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu