Világra jött a legkisebb Leandro

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 12. 11:55
Megszületett a Debrecen legifjabb szurkolója! A Loki brazil-magyar játékosának, Leandrónak a felesége hétfő hajnalban világra hozta Pedroso-Gártner Alexet, a házaspár második gyermekét. Jelentjük - pontosabb a DVSC hivatalos honlapjának információi szerint - a kicsi és az édesanya jól vannak.


A legkisebb Almeida 3350 grammal és 58 centivel érkezett meg közénk a debreceni Kenézy-kórházban. 

„A szülés körül minden rendben zajlott, köszönet érte Dr. Kovács Lászlónak és asszisztensének. Érdekesség, hogy a kislányom, Bianka két évvel ezelőtt ugyanezen a napon, vagyis október 12-én éjfél után 20 perccel jött világra, míg Alex 0 óra 25 perckor született, vagyis mindössze öt perccel később, mint a nővére. 

Leandro a nagy alkalomra tekintettel kihagyhatta a hétfő délelőtti tréninget is, ám sokáig nem ünnepelhet, hiszen nehezebbnél nehezebb feladatok várnak a hajdúságiakra. 

 


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu