Videoton: túl a mélyponton?

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 9. 16:53
Elek Ákos amondó, a Videoton elkezdett kilábalni a hullámvölgyből a vasárnapi, Vasas felett aratott győzelemmel. A fehérváriak válogatott keretbe behívott játékosa nagyon reménykedik benne, szerdán pályára léphet a legendás Wembley-stadionban.



Az Európa-liga-kiesés és a siófoki bajnoki döntetlen után láthatóan apátia lett úrrá a Videoton játékosain, a Vasas ellen gólt is szerző Elek Ákos azonban bízik benne, az angyalföldiek elleni 3-0-s siker a visszájára fordítja a folyamatokat.

„Mindkét félidőben jól játszottunk, az elsőből csak a gólok hiányoztak, de a második játékrészben aztán azok is meglettek. Ha még egy lapáttal ráteszünk, akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés, mert három nehéz találkozó vár ránk a továbbiakban - MTK, Fradi, Debrecen -, nem lett volna jó két döntetlennel kezdeni. A Vasas elleni siker megadja a kellő lökést a folytatáshoz” – nyilatkozta Elek csapata honlapján.

A labdarúgó úgy véli, ez a győzelem meghatározó lesz egész hétre, ugyanis mindannyian más szájízzel és hangulattal vágnak neki az előttük álló napoknak. Elek Ákos bevallotta, Személy szerint neki nem utolsó szempont az sem, hogy a gól és a játék helyretette az önbizalmát.

A védőként és középpályásként is bevethető játékos már nagyon várja, hogy csatlakozzon a felnőttválogatott keretéhez, és reménykedik benne, hogy lehetőséget kap Egervári Sándortól, s pályára léphet a legendás Wembley-stadionban.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu