Vereség a világbajnok braziloktól

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 16. 08:31
A jövő januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar futsal válogatott 6-0-s vereséget szenvedett a világbajnok, és immár negyedik meccsét kapott gól nélkül befejező brazil válogatott vendégeként.


A magyarok közül a kiválóan teljesítő Lódi Tamást meghívták a világválogatottba, amely két alkalommal lép majd pályára Brazília ellen december 27-én és 28-án.
 
Kozma Mihály a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy Montes Clarosban fantasztikus hangulatot varázsolt a csarnokba a 12 ezer szurkoló, amely kissé megbénította csapatunkat. A szakvezető szerint a játékban nem volt akkora különbség a két válogatott között, mint amit az eredmény mutat. „Tudjuk az ellenfél jóval nagyobb játékerőt képvisel, mégis méltó ellenfeleik tudtunk lenni, noha három gólt ajándékoztunk nekik...” – mondta Kozma Mihály.

A magyar válogatott hétfő este 1000 kilométerrel délebbre, a Sao Paulo közelében fekvő Guarulhos városában mérkőzik meg másodszor a brazil válogatottal. Mindeközben itthon is célegyenesbe fordulnak a január 19. és 30. között sorra kerülő Európa-bajnokság előkészületei: a hét elején ugyanis megkezdődik a jegyelővétel a budapesti és debreceni mérkőzésekre.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu