Végleges: Kevin Keegan távozik

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 4. 20:22
Csütörtökön este közleményben tudatta távozását Kevin Keegan, a Newcastle labdarúgócsapatának menedzsere. Az 57 éves szakember – aki mindössze nyolc hónapot töltött az észak-angliai klubnál – távozása már kedden felmerült, ám akkor az elnökség még cáfolta az edzőváltást.


Megváltóként várták Newcastle-ben Kevin Keegant, aki nyolc hónapja a szintén nagy reményekkel érkezett Sam Allardyce-t váltotta a kispadon. A „Hatalmas Egér” nevéhez fűződik a Newcastle egyik legszebb korszaka, ugyanis a kilencvenes évek elején nemcsak felhozta őket az élvonalba, hanem a Premier League-ben még a dobogóra is fel tudta vezetni csapatát.

 

Keegan második időszaka már kevesebb sikert hozott: a Newcastle nem csillogott régi fényében, az edzőnek is jó sokáig kellett várnia az első győzelemre.

 

Az új szezont ismét nagy reményekkel kezdték az északiak, ám mint oly sokszor, ezúttal is csalódniuk kellett. Az együttes három forduló után a tizenegyedik helyen áll, egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség található a neve mellett.

 

Az 57 éves szakember távozása már kedden is felmerült, ám akkor a klub cáfolta az edzőváltást. Nem kellett azonban sokáig várni, Keegan csütörtök este közleményben tudatta: lemond.

 

Keegan egyébként rendkívül népszerű volt a szurkolók körében, a vezetők csak a miatta rendezett szimpátiatüntetés miatt nem menesztették őt. Az egykori szövetségi kapitány szerda este úgy nyilatkozott: ha elküldik a nyakára hozott sportigazgatót, Dennis Wise-t, és ő szabad kezet kap, akkor marad…

 

Nos, Wise maradt, Keegan ment, az új szakemberről még nem született döntés.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu