Vb-selejtezők: Szlovákia győzelemmel kezdett az északírek ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 6. 19:25
A szlovák labdarúgó-válogatott hazai győzelemmel mutatkozott be a világbajnoki-selejtezőkön, miután hazai pályán, Pozsonyban igen foghíjas lelátók előtt legyőzte az északír csapatot.


Fotó: Reuters
Az inkább küzdelmes, mintsem színvonalas összecsapáson a házigazdák mezőnyfölénye az első félidőben meddőnek bizonyult, a vendégek jól őrizték kapujukat.

 

A szünet után azonban Skrtel gyorsan vezetést szerzett a szlovákoknak, így az északíreknek is nyíltabb játékot kellett felvállalniuk.

 

Újabb gólt azonban a hazaiak szereztek: Hamsyk is feliratkozott a gólszerzők közé.

 

A kétgólos előny elkényelmesítette a szlovákokat, a vendégek pedig megérezték, itt még lehet keresnivalójuk. Átvették a játék irányítását, beszorították saját kapuja elé a hazai csapatot. Ennek a 81. percben lett kézzelfogható eredménye, amikor egy baloldali centerezést a menteni igyekvő Durica becsúszva saját kapujába pöckölt.

 

A váratlanul bekapott gól kissé megzavarta a hazaiakat, a vendégeknek viszont még több erőt adott egy utolsó nagy rohamra a hajrában. A hátralévő tíz percet azonban a szlovákok eredményesen kivédekezték, így megnyerték a találkozót.

 


VB-SELEJTEZŐK, EURÓPAI-ZÓNA, 3. CSOPORT:
Szlovákia – Észak-Írország 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Skrtel 46., Hamsyk 70., ill. Durica 81. - öngól
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu