Városi össztűz a Man United szurkolóira

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 22. 09:32
A vasárnapi városi derbi után a Manchester City labdarúgói össztüzet zúdítottak a United szurkolóira, Carlos Tevez és Javier Garrido is sérelmezi a nézők viselkedését. Az argentin és a spanyol játékos is felháborodottan mesélt az atrocitásokról, amelyek elrontották a kedvüket a 4-3-as vereség mellett.


Pedig Tevez számíthatott arra, hogy nem fogadják kitörő örömmel a „vörös ördögök” hívei, hiszen – a United vezetőinek asszisztálása mellett - hónapokon át halasztgatta szerződésének meghosszabbítását, majd általános megrökönyödésre a városi riválishoz igazolt. Vasárnap minden labdaérintését füttykoncert fogadta az Old Traffordon, legalábbis a hazai drukkerek részéről.

„El kell ismernem, más fogadtatást reméltem. Pedig korábbi játékostársaim és az edzői stáb tagjai is köszöntöttek a mérkőzés előtt, de minden megváltozott, amikor elkezdődött a találkozó. Nehezen éltem meg, hiszen nemrég még imádtak ugyanezek a szurkolók” – mondta Tevez, aki azt állítja, az ellenséges hangulat nem befolyásolta a játékát.

Az argentin támadó olyannyira bőszítette a hazai fanatikusokat, hogy egy drukker a játékoskijáró közeléből meg is akarta dobni. A próbálkozás azonban Javier Garridónál ért célba.

„Már két szezont húztam le Angliában, de most éreztem a legelszántabb fanatizmust a szurkolók részéről. A fejemen csattant a pénzérme, pedig azt hiszem, Carlos Tevezt akarták eltalálni, de engem értek el. A Manchester United biztonsági szolgálata is látta az esetet, de semmit sem tett. A Manchester City senkit sem provokált, a United kreálta ezt a hangulatot. Hihetetlen, hogy ez éppen az Old Traffordon, a világ egyik legnagyobb stadionjában történhetett meg.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu