Vanczákék nem aggódnak a kizárás miatt

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 1. 21:02
Christain Constantin, a Sion elnöke bízik benne, hogy a végén győztesen kerülnek ki a Celtic fellebbezése után indult eljárásból, és nem zárják ki az együttest az Európa-ligából.


Pénteken tárgyalják a skót együttes beadványát, amelyben azt kifogásolják, hogy a pályán őket legyőző svájciak a FIFA tilalma ellenére mégis igazoltak játékosokat a 2011-es évben.

Constantin elmondta, az UEFA jóváhagyta a sorozatra leadott játékosnévsorukat, ám a FIFA most megpróbál kívülről beavatkozni, amelyet egyáltalán nem tart helyénvalónak.

Hozzátette, ha számukra kedvezőtlen döntés születne, akkor az UEFA, de polgári bíróság felé is benyújtják fellebbezésüket.

A Siont eredetileg 2009-ben meszelték el, mivel megsértette a FIFA átigazolási szabályait, azzal, hogy úgy szerződtette Esszam El-Hadarit, úgy, hogy eközben a focistának érvényes kontraktusa volt az El-Ahlival.

Mivel az ügy tárgyalása elhúzódott, a büntetés csak januárban lépett életbe, ám ennek ellenére a Sion egy svájci bírósági döntésre hivatkozva igazolt játékost a nyáron, ezzel pedig szabályt szegett. Észlelte ez a Celtic is, amely azonnal cselekedett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu