Van Persie beszólt az UEFA-nak!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. március 21. 17:09
Az MU BL-kiesése és utóbbi időben mutatott gólképtelensége megviselhette Robin Van Persie-t, a Vörös Ördögök holland válogatott csatárát, aki gyávának nevezte az UEFA-t legfrissebb nyilatkozatában. Azt kritizálta, hogy az európai szövetség kiáll Cüneyt Cakir bíró mellett, aki - sokak szerint véleményes - kiállítással sújtotta RvP csapattársát, Nanit a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágón. A piros lap átrajzolta az erőviszonyokat s a párharcból végül a Real jutott tovább 3-2-es összesítéssel.


"Teljesen igazságtalan volt az a piros lap. Még sárgát sem ért, sőt, szabadrúgást sem. Semmi szándékosság nem volt Nani mozdulatában, ráadásul alig érte el Arbeloát. A legrosszabb, hogy az UEFA is kiáll a bíró mellett. De miért? Ez gyávaság! Be kellene ismerni, hogy a játékvezető nem látta pontosan, mi történt" - nyilatkozta holland újságírók előtt a sztár, aki már egyáltalán nincs ihletett formában, 650 perc alatt mindössze egyszer zörgette meg a hálót az utóbbi szűk két hónapban.

"Már azt sem értettem, miért egy ilyen ismeretlen bíró kapja a meccset, hónapok óta nem vezetett hasonlóan rangos összecsapást. Még a realosok is azt mondták, hogy nem volt piros" - érvelt Van Persie, aki arra is kitért, a kiállításig urai voltak a helyzetnek, továbbjutásra álltak, sőt, közel álltak a második gólhoz, míg a Real játéka egyáltalán nem jelentett veszélyt De Gea kapujára. Bejött a taktikájuk, egészen a pirosig. Mostmár azonban nem maradt más, mint a PL-trófea, ami most mindennél fontosabb a holland gólvágó számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dönt az UEFA Naniról és Fergusonról
Csütörtökön közli az Európai Labdarúgó-szövetség, hogy milyen büntetésre számíthat a Real Madrid ellen 2-1-re elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn történtekért Sir Alex Ferguson és Nani (Manchester United)....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu