Van der Sar „utolsó kívánsága”

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 15. 13:31
Edwin van der Sar mindenképpen megnyerné az FA-kupát a Manchester Uniteddel utolsó aktív szezonjában. A holland kapus ugyanis szinte minden létező címet elhódított pályafutása során, ez azonban még hiányzik a gyűjteményéből.


 

Három-három Premier League-et és angol Szuperkupát, valamint egy-egy Ligakupát és klubvilágbajnokságot is nyert a Bajnokok Ligája mellett Van der Sar az MU-val az elmúlt öt évben, de az FA-kupa továbbra is csak álom.

A hiányosságot most pótolhatja, amitől már csak két mérkőzés választja el – igaz, a döntőbe a Manchester Cityn keresztül vezet az út.

„Az FA-kupa-arany nagyon sokat jelentene annak ellenére, mi mindent értem el pályafutásom során” – nyilatkozta a holland hálóőr a Daily Mail brit lapnak.

„Ha azonban mégsem sikerül begyűjteni, akkor sem lesz hiányérzetem. Még akkor sem, ha tudom, nagyon közel voltam hozzá.”

Márpedig ez az utolsó lehetősége Van der Sarnak a győzelemre, hiszen a szezon végén – társai minden unszolása dacára – szögre akasztja kesztyűjét.

Ha ugyanakkor a Cityn keresztülverekszi magát az MU, a döntőben egyértelműen esélyes lenne, hiszen ott a Boltonnal vagy a Stoke-kal találkozna.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu