Valencia már februárban visszatérhet

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 17. 13:45
Kedd este óta Antonio Valenciáért aggódnak a Manchester United szurkolói, akiknek a helyzethez képest jó hírrel szolgált Sir Alex Ferguson. A Vörös Ördögök skót sikeredzője ugyanis állítja, az ecuadori szélső már február végén visszatérhet a csapatba, noha először úgy tűnt, csak a nyár elején játszhat ismét.


 

Valenciát a súlyos sérülés másnapján műtötték meg kettős lábtörés és bokaficam miatt. Akkor a klub azt közölte, a szezon jelentős részét ki kell hagynia. Péntekre azonban kiderült, a vártnál is jobban sikerült a műtéti beavatkozás.

„Ilyen helyzetben soha nem mehetünk biztosra, ez pedig egy borzalmas sérülés. De most úgy tűnik, február végén már játszhat. Ezt remélni sem mertük kedden” – jelentette ki az MU szakmai főnöke.

Az egyik hipotézis szerint Valencia alá bicsaklott a bokája, míg a másik szerint a Rangers játékosa, Kirk Broadfoot zuhant rá, és akkor történt a baj.

A 24 éves szélsőt hordágyon, oxigénmaszkban kellett levinni a pályáról. Sir Alex Ferguson kedd este azt jósolta, Valencia az idényben már nem lesz bevethető.

„Sikeres volt a műtét, a törés pedig „tiszta” volt. Emiatt aggódtunk a legjobban” – jegyezte meg a tréner.
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu