Tüntettek a szurkolók a magyar edzőért

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 30. 12:15
Pénteken távozott a Hearts kispadjáról László Csaba, a klub magyar menedzsere. Az edinburgh-i szurkolók azonban nem hagyják ezt annyiban. Késő este a tréner háza elé vonultak és a maradásáért tüntettek. Minderről maga az érintett számolt be az Indexnek adott nyilatkozatában. A klub tulajdonosa, Vlagyimir Romanov azóta már ki is nevezte az erdélyi származású szakember utódját...


László Csaba az orosz elöljáró szokásaihoz képest meglepően sokáig maradt a Hearts kispadján. A korábban a Ferencvárost is irányító edző másfél évig, 18 hónapig vezethette a bordómezeseket. Egészen péntekig, amikor is a tulajdonos úgy döntött, neki elege van a magyar szakember szókimondásából.

A szurkolók azonban nagyon is szeretik az őszinte embereket. Így László Csaba is gyorsan a szívükbe zárta magát. Ezt bizonyítja, hogy kirúgását követően a lakása előtt tolongtak és tüntettek érte. 

„Itt vannak a szurkolók a lakásom előtt, a nevemet kiabálják, itt van három tévécsatorna is, arra várnak, hogy nyilatkozzak. Ezt sajnos nem tehetem meg. Az ügyvédemmel abban maradtunk, amíg nem tisztázzuk a tulajdonossal a dolgokat, addig csendben maradok" - nyilatkozta az indexnek László Csaba. 

A néhány éve még a magyar válogatott pályaedzőjeként is tevékenyedő tréner elmondta, többek között a spanyol Betis is szívesen alkalmazná őt, ám még nem tudja hol folytatja. Korábban még a dél-afrikaiak is számításba vették, mint szövetségi kapitány-jelölt, ám végül a brazil Carlos Alberto Parreira megelőzte őt. 

Alig néhány óra telt a menesztés óta, máris megtudtuk, Jim Jefferies lett László Csaba utódja a skót együttes kispadján. Ő 1995 és 2000 között már irányította a Heartsot. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu