Tovább tart a Schalke-edzőválság

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 30. 14:34
Sajtótájékoztatón jelentette be Slaven Bilic, hogy nem lesz a Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az egykori válogatott futballista úgy döntött, hogy továbbra is a horvát válogatott szakmai munkájáért felel.


Továbbra sem találta meg a menesztett Fred Rutten utódját a Schalke 04 együttese. A gelsenkircheniek tárgyaltak a horvát szövetségi kapitánnyal, Slaven Biliccsel is, ám a szakember nem vállalta a felkérést.

„Voltak Zágrábban a Schalke vezetői” – mondta el zágrábi sajtótájékoztatóján Bilic. – „Tárgyaltam velük, és természetesen nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora klub érdeklődik irántam. Ám úgy döntöttem, maradok a horvát válogatott mellett.”

Bilicre szerdán világbajnoki selejtező vár, igaz, Andorra legyőzése nem okozhat gondot a horvát válogatottnak, amely négy mérkőzés után hét szerzett ponttal a csoportja második helyén áll.

A sportigazgató személyét illetően sem született még döntés, a távozó Andreas Müller helyére a korábbi dán válogatott futballistát, Frank Arnesent szemelték ki a vezetők.

Az edzői posztra német sajtóértesülések szerint a szezont még a Galatasaraynál kezdő Michael Skibbe, valamint a Stuttgartból menesztett Armin Veh a legnagyobb esélyes.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu